7 hónapja

Már meg is van a nap hülyéje: rendőr lakásába próbált betörni a tolvaj

Egy hét alatt kétszer fogták el a lúzer férfit az egyenruhások.

Szerző Ripost

A virágos kertjét gereblyézte egy 82 éves nagykőrösi asszony, amikor egy számára ismeretlen nő szóba elegyedett vele.

A gyanútlan néni beszálgetni kezdett, addig a nő társa, egy férfi értékek után kutatott a házban. Amikor az asszonynak feltűnt, hogy egy jó ideje már szóval tartják, a következő pillanatban észrevette, amint lépteit szaporázva egy férfi sétál ki a házából. A beszélgetésnek hirtelen vége szakadt és mindketten távoztak.

Az idős nő ekkor szembesült a ténnyel: pénztárcáját és kulcscsomóját ellopták. Azonnal rendőrt hívott.

A helyi zsaruk pár perc alatt kiértek és a személyleírás alapján azonnal tudták, kiket kell keresniük. A közelben igazoltatták a lopással összefüggésbe hozható 27 éves L-B. Krisztiánt és a 41 éves L. Jánosnét. A rendőrök kérdéseire mindketten zavartan és összefüggéstelenül válaszoltak, végül megtörtek és egybehangzóan beismerték tettüket.

A férfinél megtalálták a bukszából kivett 10.270 forintot, az eldobott pénztárca és kulcscsomó egy bokor aljából került elő. Kihallgatásukon a gyanúsítás ellen panaszt egyikük sem tett, a fiatal férfi elmondta, nem sokkal korábban a tárcáért egyedül ment be az idős asszony házába, társa csak akkor segédkezett, amikor a még nagyobb zsákmány reményében tért vissza az ingatlanhoz. A rendőrök büntetőeljárást indítottak, a férfivel szemben lopás vétségének, a nővel szemben bűnsegédként elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt.

Fotó: police.hu

L-B. Krisztián története ezzel korántsem ért véget. Pár nappal később kiszemelt egy ingatlant, szerencsétlenségére pont az őt korábban elfogó rendőr lakását.

Az éppen pihenőidejét töltő zsaru a kutatás zajára figyelt fel és kirohant az előszobába, amikor szembe találta magát a hívatlan vendéggel. Rögtön felismerte a tolvajt, aki egy hangfallal a kezében nyúlcipőt húzott. A rendőr utánafutott, közben értesítette kollégáit, a férfit pedig, esélyt sem hagyva a menekülésre, a lakástól nem messze elfogták – írja a police.hu

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság az őrizetbe vett L-B. Krisztiánnal szemben lopás vétsége, valamint kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság 2021. november 5-én el is rendelt.

 

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj Németországban: télen nem lesz elég gáz

origo.hu

60 migráns akart áttörni Magyarországra a fegyveres bandaháború helyszínéről

metropol.hu

Sokkoló támadás: csoportosan erőszakolták meg az anyát és a lányát

magyarnemzet.hu

Körözött terrorista is lehetett a lövöldöző migránsok között Szabadkán

life.hu

Több, mint 10 éve eltűnt lány holttestét találhatták meg Diósjenőn

hirtv.hu

Alcsútdodozi horrorbaleset: teljesen összeroppantak a családtagok

metropol.hu

Sokkoló, amit az apa tett, megerőszakolta és megölte a 10 hónapos kislányát

ripost.hu

Ez a három csillagjegy folyamatosan versenyez

ripost.hu

Vizesen tapad a sárga bikini Kárpáti Rebeka testére - fotó

ripost.hu

Kitálalt a bennfentes: "Cirkuszi állatként vonszolta magával Harryt Meghan"

ripost.hu

„A csillagok között utazol tovább, ott várj rám, ha időm lejárt” - 3 fiatal élete lett oda az alcsútdobozi balesetben

További cikkek

INSIDER

Migránsháború a magyar-szerb határon: két halott, sok sérült

INSIDER

Orbán Viktor: a haza véd meg minden bajtól és veszélytől

INSIDER

Köztörvényes bűncselekmény gyanúsítottját választhatják ma a Jobbik elnökének

INSIDER

„A csillagok között utazol tovább, ott várj rám, ha időm lejárt” - 3 fiatal élete lett oda az alcsútdobozi balesetben

INSIDER

Már gyerekekre is veszélyes a majomhimlő, erre a 7 tünetre kell figyelni

INSIDER

13 évvel ezelőtt eltűnt lány holtteste kerülhetett elő Diósjenőn egy családi ház kertjében

INSIDER

Rendkívüli közleményt adott ki az Operettszínház a házomlásban megsérült balerina állapotáról

INSIDER

Most adtak ki újabb riasztást a meteorológusok több megyére: borzalmas, ami jön