A Nemzeti Összetartozás Napja: Ez ad erőt a magyarságnak!

POLITIK
1 éve

Megszólalt a szakértő: Ekkorra már több műanyag lesz a tengerekben, mint hal

Tíz másodpercenként egy kamionnyi műanyagszemét kerül a tengerekbe és óceánokba, az ENSZ becslése szerint!

„Tíz másodpercenként egy kamionnyi műanyagszemét kerül a tengerekbe és óceánokba, az ENSZ becslése szerint ez 2050-re oda vezethet – a túlhalászással kiegészülve -, hogy több műanyagszemét lesz ezekben a vizekben, mint hal„ – mondta Áder János köztársasági elnök szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az államfő a Budapesten november 29. és december 5. között sorra kerülő Planet 2021 fenntarthatósági expó alkalmából tartott interjúsorozatát folytatva ezúttal a tengerek, óceánok védelmének fontosságát hangsúlyozta.

Áder János köztársasági elnök is beszédet mondott
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Kiemelte, a Föld népességének harmada a tengerekből és óceánokból nyeri ki a fehérjeszükségletét, a sós vizek halbősége ezért döntő fontosságú az egyre nagyobb népesség élelmezése szempontjából.

A tengerek és óceánok védelme emellett azért is kulcsfontosságú, mert az ott élő fitoplanktonok több szén-dioxidot kötnek meg, mint a bolygó valamennyi erdeje együttvéve – mondta Áder János.

Hangsúlyozta, az emberiség ugyanakkor műanyaghulladékokkal, valamint kőolajjal és különböző vegyi anyagokkal is szennyezi a tengereket.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A köztársasági elnök kifejtette, a tengerekbe jutó műanyaghulladékok nemcsak esztétikai okokból, hanem azért is problémát jelentenek, mert az uv-sugárzás hatására úgy darabolódnak fel, hogy bekerülnek a tengeri táplálékláncba és így előbb-utóbb megjelenhetnek az emberek szervezetében is.

A tengerek szennyezésének csökkentése mellett sokat kell változtatni a tengeri halászaton is, amely mögött ugyanakkor nagyon komoly lobbi áll, és globálisan mintegy 20 milliárd dollár állami támogatást kap – mondta az államfő.

Áder János aláhúzta, mindenképpen meg kell szüntetni a túlhalászást, meg kell változtatni az óriási károkat okozó halászati módszereket, továbbá a – szárazföldek mintájára – növelni kell az óceánok, tengerek természetvédelmi területeit. Utóbbi még nem éri el a 10 százalékot sem, a cél pedig az, hogy a védett területek aránya 30 százalékra emelkedjen – tette hozzá.

Az államfő felhívta a figyelmet arra is, hogy a tengeri halak fogyasztása kiváltható lenne Magyarországon tenyésztett édesvízi halakkal. „Elő kell venni a régi recepteket, a néhány száz évvel ezelőtti recepteket, amikor tényleg bőviben voltunk halnak” – mondta.

Áder János szólt arról is, hogy Magyarország elsősorban folyói tisztán tartásával, valamint jó minőségű halak termelésével tudja segíteni a tengerek, óceánok védelmét szolgáló nemzetközi összefogást.

Magyarországnak emellett támogatnia kell a tengeri védett területek kialakítását, a védett halfajok számának növelését, valamint a vonóhálós halászat betiltását – mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elviselhetetlen sztárok: kikkel a legrosszabb együtt dolgozni?

origo.hu

Hivatalos bejelentés: 800 UFO-rejtélyt vizsgál a NASA

borsonline.hu

Bomba alakot villantott Laky Zsuzsi, ő a magyar J.Lo

magyarnemzet.hu

Meztelen boszorkányok tartottak tetemevő rituálét az éj leple alatt

metropol.hu

Figyelmeztetés: az ország ezen területein jönnek ma záporok

vg.hu

Pénzesőt jelentett be Nagy István

travelo.hu

A legnagyobb csalódást okozó turisztikai látványosságok Európában

ripost.hu

Joe Biden most meg csúnyán beverte a fejét

ripost.hu

Ledobta a melltartót a háromgyermekes színésznő: félmeztelenül pózolt

ripost.hu

Nagy a baj, rossz hír érkezett a börtönbe zárt Galambos Lajcsiról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Árkörkép a kötelező akciózásról a boltokban: van, ahol 10 helyett 30%-os a leárazás – videó

INSIDER

Összeomlott a család, ellentmondásosak a hírek a Lakitelekről eltűnt Zsoltról

INSIDER

Orbán Viktor: Brüsszel azt javasolja, hogy tegyük tönkre a családokat, a nyugdíjasokat

INSIDER

Elindult a kötelező akciózás: mutatjuk, hogy változtak az árak és mit mondanak a vásárlók - videó

INSIDER

Szavazz az élbolyban lévő magyar csapatra a nemzetközi versenyen!

INSIDER

"Minden magyar felelős minden magyarért, ebben áll a mi erőnk"

INSIDER

"Azt a fájdalmat, ami HÉV-vezető arcán látszott, nem kívánom senkinek" - nem csak a saját életüket veszik el az öngyilkosok

INSIDER

Orbán Viktor: Összetartozunk!