tóth gabi
A legendás billentyűs négy évvel ezelőtt kapott agyvérzést, azóta 24 órás felügyeletre van szüksége, amit tavaly óta felesége lát el.
Lerch István és Enikő 1994-ben házasodtak össze és azóta is nagy szerelemben élnek. A csinos asszony tökéletes hátteret biztosított ahhoz, hogy a férje alkothasson. Ez a szeretet még ma is tart közöttük, de István egy ideje nem alkot: négy évvel ezelőtt több agyvérzést is kapott, sokáig kórházban feküdt és azóta is 24 órás felügyeletre szorul, amit tavaly tavasz óta felesége lát el.
Enikő így mesélt mindennapjaikról:
„Ha jól van, akkor szinte boldogok vagyunk. Ha nem is úgy, mint azelőtt, de mégis együtt vagyunk, egymásra figyelünk, ez a legfontosabb. Ha jól érzi magát, nincsenek fájdalmai, akkor néha olyan, mintha visszakaptam volna a régi énjét. Újra előjön belőle az a kedves, bohém, imádni való férfi, akibe annak idején beleszerettem. Nem könnyű ez, napi huszonnégy órában odafigyelni rá, mert kiszolgáltatott, mert segítségre szorul. Furcsa, amit most mondok, de engem igazából már semmi nem érdekel a világból, csak ő, s hogy segítsek neki, ha kell, akár csak egy simogatással…” – mondta a Blikknek István felesége.
Az agyvérzése után két életmentő és egy korrekciós koponyaműtétet is végeztek a legendás zenészen. Bár az orvosok lemondtak róla, egyre jobban lett, és láss csodát, harmincnyolc hónap kórházban eltöltött időszak után hazaengedték Lerch Istvánt.
„István tisztában van mindennel” – folytatta Enikő. „Pontosan tudja, mi történt és történik vele, körülötte. Néha nézem az arcát, és bár a beszédkészségén még nagyon sokat kell javítani, de látom rajta az érzelmet, az örömöt és a bánatot is. Még arra is képes, hogy a maga módján viccelődjön… Mintha csak ő akarná tartani bennem a lelket, nem pedig fordítva. Rengeteget segít az a gyógytornász, aki jó ideje jár hozzánk. Mindennap megmozgatja Istvánt, és nemcsak a testét, de talán a lelkét is. Előfordul, hogy együtt nézzük a tévét, vagy kiviszem őt a kertbe, és hallgatjuk a madarakat, csendben, egymásba kapaszkodva.”