Egyértelmű, hogy Jakab Péterék hazudnak, kínjukban kapálóznak, nem tudnak mit kitalálni, ezért jöttek elő ezzel a fegyverviseléssel – mondta a Magyar Nemzetnek a Jobbik-elnök szavaira Rubi Gergely. „Kutyát sétáltattam, találkoztam néhány barátommal, akikkel a rendezvénytől ötven-hatvan méterre, a saját magunk állította Trianon-emlékműnél beszélgettünk. Hatan-heten lehettünk. Az egyik „Jakab-csicska” odajött az emlékműhöz, ami egy Trianon-kereszt, és leült egy uzsoki lengyel–magyar határkőre. Az egyik barátom felszólította, hogy álljon fel a kőről„ – mondta Rubi Gergely. Elmondása szerint a férfi „elkezdett flegmázni”, közben jött egy másik férfi, aki elkezdett fenyegetőzni.
„Rám lett kihegyezve az egész akció. Tény, hogy a véleménynyilvánítás keretein belül voltak bekiabálások, mindenki elmondhatta a véleményét, volt, aki bekiabálta. Utána már gyülekeztek körülöttünk ezek a testőrök, és amikor nyomatékosan felszólítottuk egyiküket, hogy szálljon le az emlékműről, egyikük megfordult, és elkezdett ütni, lökdösni. Ebben a pillanatban hátulról torkon ragadtak. Igaz, hogy lábbal kellett védekeznem, hiszen egy póráz volt a kezemben, nem tudtam használni a karjaimat. Közben kezdtem kékülni, mert nem kaptam levegőt. A férfi métereken keresztül rángatott, amit egyébként a rendőrök végignéztek, a segítségemre siető embereket pedig feltartották. A végén, amikor már alig kaptam levegőt, ököllel háromszor orrba vágtam a támadómat, nem tagadom„ – emlékezett vissza a történtekre az egykori országgyűlési képviselő. Megítélése szerint Jakab azért tagadhatta le utólag a sajtó kamerája előtt saját testőreit, mert semmilyen papírjuk, munkaszerződésük nincs.

INSIDER








