RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő dolgot állít Kaiser Ede a terhes barátnőjével való szakításról

Kaiser Ede
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 08. 21. 18:40

Kaiser Ede szerint nem úgy történtek a dolgok, ahogy azt a nő állítja.

Kaiser Edét tévesen ítélték életfogytiglanra a móri mészárlás miatt. Amikor kiderült igazság, végül csak a valóban elkövetett bűnei miatt kellett börtönben maradnia. A szabadulása óta új életet kezdett, burkolóként dolgozik Hollandiában.

Fotó: Bors / Bánkuti Sándor

Ebben az országban senki sem tudja az utcán, hogy ki vagyok, ennek köszönhetően pedig nagyon jól érzem magam. Amíg Magyarországon éltem, sok negatív megnyilvánulásban volt részem, ami megnehezítette a dolgomat. Most csak a közvetlen munkatársaim ismerik a múltamat, ők is csak azért, mert a nagy részük magyar. Ők már megismertek, és el is fogadtak engem. Annak alapján ítélnek meg, ahogy velük viselkedem, nem foglalkoznak azzal, hogy mit követtem el régebben – mondta a Borsnak a móri ártatlanként híressé vált egykori bűnöző.

A férfi úgy érzi, Magyarországon már túlságosan lejáratták, ezért nehezen bízik meg az emberekben, és különösen zokon veszi, amikor a volt párja miatt kritizálják.

-Az internet tele van azzal, hogy én elhagytam a terhes barátnőmet, holott az igazság az, hogy ő hagyott el engem. Többek között azért sem szeretnék visszatérni a saját hazámba, mert elegem van a gyűlölködésből. Van lehetőség az új életre, és meg is fogom mutatni, hogy képes vagyok rá. Hollandiában elfoglalom magamat. Egy folyamatosan fejlődő robot vagyok – magyarázta Ede, és hozzátette: egész életében fontosnak tartotta, hogy soha ne bántson nőket. Hiába élt egykor csibészként, a gyengébbik nem képviselőinek megadta a kellő tiszteletet.

-Még a bűntársaim helyett is kíméletes voltam a lányokkal, még extrém helyzetben is. Ezt nem szeretném jobban részletezni, legyen elég annyi, hogy a nőkkel a helyszíneken is kíméletes voltam – magyarázta Kaiser Ede, aki egyet­ért azzal a teóriával, mely szerint egy bűnöző sem élete minden egyes pillanatában bűnöző. Miután Ede annak idején elkövette a csibészségeket, hazament, és igyekezett ugyanúgy bánni a szeretteivel, mint a hétköznapi emberek.

Kaiser Ede azt is elárulta, hogy az exével való viharos szakítás után végre újra boldog.

- Egy magyar lány dobogtatta meg a szívemet. Még nem teljesen élünk együtt, de gyakran kijön hozzám repülővel. Természetesen előbb-utóbb össze is költözünk, de most az a legfontosabb, hogy megteremtsem a megfelelő körülményeket. A kedvesem megértő és rendes nő, aki teljes mértékben tisztában van azzal, hogy ki vagyok. Ő is megtapasztalta, milyen az, amikor igazán szeretek valakit – mondta Kaiser Ede.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.