RETRO RÁDIÓ

Hazánk is versenyez a 75. Nemzetközi Asztronautikai Kongresszus rendezési jogáért. Elon Musk, a világ leggazdagabb embere is Budapestre látogathat, ha nyerünk.

A világ űrfővárosa lehet Budapest 2024-ben. Hatezer űrkutató mellett Elon Musk vagy Jeff Bezos is ellátogathat hazánkba 3 év múlva, amennyiben Budapest nyeri el a világ legnagyobb globális űreseményének, a Nemzetközi Asztronautikai Kongresszus (IAC) megrendezési jogát.

Fotó: Getty Images

Október végén születik végső döntés

A kongresszust szervező Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (IAF) ügyvezető igazgatója, Christian Feichtinger a hazánkban tett háromnapos látogatás során megfelőnek találta a rendezvény helyszínét és az eddigi előkészületeket. Sikeres pályázat esetén a Külgazdasági és Külügyminisztérium által is támogatott rendezvénynek a főváros adhat otthont 2024 őszén. Végső döntés idén október 29-én várható.

Éles a verseny a megrendezés jogáért, de a MANT jól szerepelt

„A 75. Nemzetközi Asztronautikai Kongresszus megrendezési jogáért Magyarország erős, kiegyensúlyozott, de éles versenyben van Ausztráliával, Brazíliával, Olaszországgal és Spanyolországgal” – tájékoztatta a Ripostot a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) alelnöke, Bacsárdi László. Az első megmérettetésen sikerrel túljutó pályázatot a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT), a CongressLine Kft. és a HUNGEXPO konzorciuma közösen adta be.

Amennyiben a budapesti pályázat lesz a befutó, úgy 2024. szeptember 30. és október 4. között Budapesten gyűlhetnek össze a világ űrügynökségeinek és legnagyobb űripari vállalkozásainak vezetői.

Elon Musk vagy Jeff Bezos is Budapestre látogathat

A rendezvényen várhatóan olyan „űrhírességek” is előadást tartanak, mint Elon Musk. Fotó: Getty Images

A rendezvényen várhatóan olyan „űrhírességek” is előadást tartanak, mint Elon Musk, amerikai mérnök, vállalkozó és multimilliárdos innovátor, vagy Jeff Bezos, a szintén amerikai üzleti mágnás, elemző és befektető, az amazon.com alapítója. A kongresszus megrendezésével a globális űrszektor figyelme nem csak 2024-ben, de már az azt megelőző évek során is hazánk felé fordul, ami további lökést ad a szakterület fejlődéséhez – nyilatkozta lapunknak a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) alelnöke, Bacsárdi László.

A MANT-nak több célja is van

A MANT az űrkutatás iránt érdeklődő és az űrtevékenységgel aktívan foglalkozó hazai szakembereket tömöríti. Legfontosabb célkitűzései: - terjeszteni az űrhajózási-űrkutatási ismereteket - egységes magyar szaknyelv kialakítása az asztronautikában - foglalkozni az ifjúsággal, és erősíteni azt az elvet, hogy az űrtan nem csak az űrhajózást jelenti, hanem jelen van mindennapi életünkben: a katasztrófa-előrejelzéstől kezdve a termésbecslésen és a műholdas helymeghatározáson át az orvos- és jogtudományig egyaránt. További információk a Társaságról: https://www.mant.hu/

Forrás: MANT sajtóközlemény

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.