Létrehozva: 2021.07.11.

Varga Judit: az EB azt akarja, hogy az óvodákba és iskolákba engedjük be az LMBTQ-szervezeteket

Az Európai Bizottság (EB), az Európai Parlament (EP) támogatásával, azt akarja, hogy Magyarország engedje be az LMBTQ-aktivistákat és -szervezeteket az óvodákba és az iskolákba – mondta az igazságügyi miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Varga Judit leszögezte: Magyarország ezt nem akarja.

„Itt eltaláltunk egy ideget”, és noha semmiféle európai normát nem sért a gyermekvédelmi törvény, ez fáj az EB-nek és az EP-nek – tette hozzá.

A törvény kapcsán van „egy nagy európai agresszió” a magyar kormány és Magyarország ellen – mondta.

Varga Judit
Fotó: Facebook

A miniszter közölte, túl vannak az első, igen udvariatlan megkeresésen. Az EB általában két hónapos határidővel szokta a tagállamokat megkeresni, amikor úgy gondolja, hogy valamelyik jogszabálya nincs összhangban az uniós sztenderdekkel, ebben az esetben egyhetes határidőt kaptak. A június 23-i levélre 30-ig kellett válaszolni, ez meg is történt – tette hozzá.

Varga Judit azt mondta, „elvi éllel” elutasítják, hogy az EB vagy bármilyen más európai testület írja elő, hogy Magyarországon ki hogyan éljen, hogyan gondolkodjon és a magyar szülők hogyan neveljék a gyermeküket. A válaszuk fő tartalmi gerince ez – közölte.

A miniszter megjegyezte, a kormány nagyon konstruktív és építő párbeszédre törekedett az uniós szervekkel.

Varga Judit elmondta, az EB levelében szinte minden uniós normát megsérteni vél a gyermekvédelmi törvény kapcsán. A magyar kormány visszautasítja ezeket a jogi álláspontokat. Ez nyílt tagállami hatáskör, az Európai Unió Alapjogi Chartája mondja ki, hogy a szülőknek van egyedül joga arra, hogy a gyermek nevelését meghatározza – közölte.

A miniszter szerint látni, milyen politikailag felfokozott környezetben dolgozik az EB, tehát egyértelmű, hogy ezt nem fogják kielégítőnek találni.

Varga Judit szólt arról is, nagyon konstruktív párbeszéd zajlik hónapok óta a helyreállítási tervekről, és az uniós szabályoknak megfelelve állítják össze a magyar helyreállítási csomagot. Ugyanakkor a gyermekvédelmi törvény óta lettek újabb igényei a bizottságnak – mondta, hozzáfűzve: ezt a két dolgot nem lehet összekapcsolni, hiszen a kettőnek semmi köze egymáshoz.

A magyar embereknek járó pénzeket nem lehet ideológiai feltételekhez kötni. Ezt egyértelműen kimondta az állam és kormányfők múlt decemberi megállapodása is – mutatott rá a miniszter.

Ha hagyjuk, hogy mások mondják meg, hogyan éljünk, kik élhetnek Magyarország területén, hogyan rendezzük be az életünket, hogyan neveljük a gyermekeinket, elvesztünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a múlt szombaton Budapesten. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rendészettudományi karának tisztavató ünnepségén kiemelte: a most végzett tisztek feladata, küldetése megvédeni Magyarországot, a magyar családok és a magyar emberek biztonságát. Hangsúlyozta: vannak olyan európai nagyvárosok, ahol már nem érzik biztonságban magukat az emberek, de Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában, ahol nemcsak a többség, de minden kisebbség is nyugodtan élhet. Kifejtette: a rendvédelmi pályára senki sem kerül véletlenül, az alapvető értékeket és indíttatásokat, amelyek arra ösztökélnek, hogy a haza szolgálatába lépjen valaki, elsőként otthon, a szüleitől és nagyszüleitől kapja meg. Ezért fontos, hogy legyenek magyar családok, amelyek a haza szolgálatára nevelik a gyermekeiket – jelentette ki. Közölte: azokra a fiatalokra, akik ma a haza szolgálatába lépnek, nehéz feladat vár, amely testben és lélekben is egész embert kíván. Erre csak erős és érett emberek vállalkozhatnak, akik tudják, mit jelent, milyen értékes a rend, a becsület és a bajtársiasság, akik vállalják, hogy akár az életüket is hajlandók kockáztatni, hogy betartsák és betartassák hazánk törvényeit – mondta. A miniszterelnök szerint számukra fontos a biztos jövőkép, és hogy folyamatosan érezzék, a hazájuk megbecsüli a munkájukat. Azonban a legfontosabb az, hogy a munkájukkal a saját személyüknél jelentősebb, az életük felett álló nagy ügyet szolgálnak, és ezzel azok soraiba lépnek, akik ezer éven át fenntartották a magyar világot, a rendet, a békét, a munkához és az alkotáshoz szükséges köznyugalmat, és ha kellett, küzdöttek, hogy visszaszerezzék a biztonságot, amely a fejlődés és az emberek boldogulásának alapja – fogalmazott. Úgy vélte, a most végzett tisztekre kemény munka vár, mert a világ az elmúlt években gyökeresen megváltozott. Van, ahol semmibe veszik azokat, akik egyenruhát viselnek, van, ahol nyíltan a rend felforgatói mellé álltak – magyarázta. Hangsúlyozta: Magyarország azonban nem ilyen ország. De a baj már itt van, a déli határokat most is migránsok csoportjai ostromolják az embercsempészekkel és a közéjük vegyült terroristákkal együtt. Jönnek a hírek brutális bűncselekményekről, amelyeket olyanok követtek el, akik visszaéltek a befogadóik bizalmával – mutatott rá. Megjegyezte: korábban szilárdnak hitt országok is hamar kerülhetnek a káosz szélére, ezért mindig ébernek, erősnek és eltökéltnek kell lenni. Orbán Viktor végül köszönetet mondott a rendőrségnek a járvány hullámai alatt nyújtott helytállásért. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészettudományi karának 109 hallgatója ünnepélyes keretek között, a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a miniszterelnök és a tábornoki kar jelenlétében tette le a tiszti esküt a Budai Várban, a Kapisztrán téren. Az NKE azt közölte, hogy ez az időszak jelentős a kar életében, ugyanis 2021-ben a rendészeti felsőoktatás az 50. születésnapját ünnepeli, valamint az egyetem 2012-es megalakulása óta idén tizedik alkalommal tesznek ünnepélyes fogadalmat a kar tisztjelöltjei.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek