kulcsár edina
Már csak mindössze három lakásban élnek az erzsébetvárosi kibelezett társasházban.
A Biblia lapozgatása nyújt egyetlen vigaszt, annak a budapesti idős férfinak, aki immár negyven éve él az erzsébetvárosi horrorházban.
Béla bácsi mellett csupán két másik lakásban élnek, a többiek vagy kiköltöztek, vagy meghaltak. Az áldatlan állapotokat az idős ember nehezen viseli, hiszen egymaga van. Azonban még így sem adta fel a reményt, igyekszik rendben tartani a romos társasházat.
„Negyven éve hordom a fát a pincéből. Senki nem segít, senki nem néz rám, nincs nekem segítségem. Nyakműtétem is volt, le vagyok robbanva. Kapok egy kis nyugdíjat, ha marad belőle, veszek magamnak enni. Amióta az asszony meghalt, a lakást alig tudom fizetni. Nincs kajára pénzem, ha kifizetem a villanyt és vizet is. De nem sírok én, csak az asszonyt sajnálom” – sírta el magát az idős ember a Metropolnak.
A lépcsőházban leomlott lépcsők, az egyik aljában egy évek óta kiszuperált mikró fekszik magányosan, az udvar olyan, mintha állandóan lomtalanítás lenne. Béla bácsi nehezen jár a lépcsőkön, a korlátot megette a rozsda, szinte lehetetlen kapaszkodni. A lakások ablakai betörve, pereg a vakolat, néha random kiesik egy-egy tégla a falból.
Ráadásul alig tartja valami a falakat és a gangot. Az önkormányzati családsegítő pedig egyszerűen közölte az idős férfival, hogy a Dob utcába fog költözni. Ennek ellenére Béla bácsi legalább két év várakozik az őt megillető cserelakásra.
„Tavaly voltam a nagyfőnöknél az önkormányzatban, azt mondta, augusztusban költözhetek. Azóta semmiről nem értesítettek. Majd meglátjuk, mi lesz… Innen mindenki elköltözött vagy meghalt. Az ajtót, azt szeretném elvinni magammal az új helyre is” – mondta elgondolkodva Béla bácsi.