RETRO RÁDIÓ

Ki viselje a környezetszennyezés terheit? Töltsd ki te is a Nemzeti Konzultációt!

nemzeti konzultáció
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 07. 10. 12:48

Az Európai Bizottság a családokkal fizetné meg a szén-dioxid kibocsátás terheit. A Nemzeti Konzultáció kitöltése során erről is dönthetünk.

Az Európai Bizottság egy olyan javaslaton dolgozik, aminek értelmében a szén-dioxid-kibocsátás terheit a családokkal fizettetnék meg. Ez az összeg egy magyar háztartás esetében több százezer forint költséget is jelenthet, éppen ezért fontos a Nemzeti Konzultáció kitöltése.

Nemzeti Konzultáció: fontos kérdésben dönthetünk
Fotó: Facebook

A mostani konzultáció során a karbonadóval kapcsolatos kérdésében is állást foglalhatunk.

„A mi álláspontunk világos: a legnagyobb terheket nem a családoknak, hanem a környezetszennyezésért felelős nagyvállalatoknak kell viselniük. S mivel ez egy olyan kérdés, ami az elkövetkezendő időszakban végig velünk lesz, fontosnak tartjuk, hogy minden magyar állampolgár kifejthesse a véleményét ezzel kapcsolatban” – mondta el Steiner Attila, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár a Magyarország Kormánya Facebook-oldalon, és mindenkit a konzultáció kitöltésére buzdít.

A nemzeti konzultáció keretében arról is véleményt alkothatnak az emberek, hogy szükségünk van-e saját vakcinagyárra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóüzenetében.

Rétvári Bence azt mondta: a koronavírus-járvány felértékelte az önellátás fontosságát, azt, hogy egy-egy országnak legyen elegendő védőfelszerelése, fertőtlenítőszere vagy vakcinája.

Annál is inkább – folytatta -, mert nagyban nehezítette minden országban a védekezést, hogy sokszor távoli országokban kellett sorban állni egy-egy védőfelszerelés beszerzése érdekében.

A járvány alatt már részben létrejöttek azok a hazai kapacitások, amelynek itthon is lehetővé teszik fertőtlenítőszer és védőfelszerelés gyártását. Ugyanakkor a jövő kérdése, hogy szükségünk van-e saját vakcinagyárra, amelynek az előkészítése Debrecenben már el is kezdődött – mondta a politikus.

Ebben a kérdésben is augusztus 25-éig lehet visszaküldeni a konzultációs íveket – jelezte Rétvári Bence.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.