RETRO RÁDIÓ

Ezt mondja dr. Mangó Gabriella a harmadik oltásról

Ezt mondja dr. Mangó Gabriella a harmadik oltásról
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 07. 09. 17:40

A közismert háziorvos szerint a járvány harmadik hullámának lecsengése után van még mit tenni.

Dr. Mangó Gabriellának jólesik, hogy elismerik a háziorvosok és munkatársaik járvány idején nyújtott teljesítményét, de arra is vannak javaslatai, hogyan lehetne a munkájukat megkönnyíteni. Szerinte a magyar háziorvosok szakmai lehetőségeit és a betegeiknek nyújtott szolgáltatást úgy lehetne leginkább javítani, ha a rendelőkben fejlesztenék a gépparkot.

Dr. Mangó Gabriella (Fotó: Facebook)

„A háziorvosi alapellátás több szakmai feladatot fel tudna vállalni, ha az orvosi rendelőkben fejlesztenék a gépparkot” – véli a doktornő. Képesek lennénk még többet segíteni, ha lehetőség lenne akár egy endoszkópos arcüregi vagy csontsűrűség vizsgálatra, netán nőgyógyászati rákszűrés elvégzésére is. Lehetne szélesíteni a palettát és nagyobb hangsúlyt fektetni a megelőzésre, amire a Covid idején nem volt módunk, hiszen úsztunk az árral.”

Véleménye szerint abban is tudnának segíteni a háziorvosok, hogy akinél az első két oltás után nem alakult ki megfelelő védettség, az kaphasson egy harmadik oltást szükség esetén.

„A harmadik oltás elnevezés valójában önmagában nem állja meg a helyét, hiszen az oltásokat azért adjuk, hogy immunválaszt váltsunk ki a szervezetben” – fejti ki a doktornő. Mint mondja, ha nem váltott ki az oltás immunválaszt, az olyan, mintha meg sem kapta volna az immunizálásra vágyó ember. „Ezért, ha a védettség elérését nézzük, akiknek nincs ellenanyaguk, azoknak a harmadiknak beadott újabb féle oltás immunválasz kialakítása szempontjából az első lesz. Az oltásokat immunizálásra engedélyezték. Akinek nincs ellenanyaga, annál az x-edik oltás is az alapimmunizálást szolgálja” – teszi hozzá Mangó Gabriella.

„Jó volna, ha továbbra is megbíznának a magyar szakembergárdában, hiszen nem szabad embereket védettség nélkül hagyni. A háziorvos van a legközvetlenebb kapcsolatban a beteggel, ha harmadik oltásra kerülhet sor, a mi döntésünkre kellene bízni, kinek van erre szüksége”.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.