Létrehozva: 2021.06.08.

Bejelentették: engedélyezik a vakcinák keverését Magyarországon

Az operatív törzs megtartotta keddi sajtótájékoztatóját. Friss információkkal jelentkeztek, többek között szót ejtettek a vakcinák keveréséről, amelyre ugyan van lehetőség, ám csakis orvosi javaslatra.

Az operatív törzs keddi tájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes közölte, hogy az országba be lehet lépni olyan védettségi igazolvánnyal, amit Magyarország elfogadott. Ciprussal is megszületett a megállapodás, ez a 12. ország – tette hozzá.

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos
Fotó: M1 – YouTube

A koronavírus-járvány harmadik hulláma lecsengett a védőoltások nagyszámú beadása miatt – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos. Most jellemzősen a második adag védőoltások beadása történik nagy számban, mindezek ellenére lehet időpontot foglalni első oltásra. Aki idáig nem oltatta magát, az még pótolni tudja. Azért is érdemes oltakozni Müller Cecília szerint, mivel ősszel számolni kell fertőzési lehetőséggel. A vakcinák továbbra is érkeznek az országba, ha tehát szükségessé válik a harmadik oltás, akkor is megfelelő oltóanyag-mennyiséggel rendelkezik az ország.

Lehet keverni a vakcinákat

Az országos tisztifőorvos bejelentette, akinél az első oltás után olyan reakció keletkezett, amely indokolja, ott a második oltás esetében lehet változás. A második oltást tehát lehet más vakcina beadásával elvégezni, ám csakis orvosi javaslatra. Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 278 680 közülük 4 027 056 fő már a második oltását is megkapta. 117 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 206 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 17 idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 883 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 718 577 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 57 746 főre csökkent. 591 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 63-an vannak lélegeztetőgépen. Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát. Magyarország továbbra is a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság 54%-a már megkapta az oltást, szemben az uniós 40%-os átlaggal. A regisztráltak száma 5 millió 294 ezer fő és 92%-uk már fel is vette az oltást. Magyarországon is megjelent az indiai vírusmutáns, a védőoltás felvétele ezért is fontos. Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra a www.eeszt.gov.hu honlapon. Az internetes időpontfoglalóban országosan Pfizer, Sinopharm és korlátozott mennyiségben még Szputnyik oltás foglalható. Egyes oltópontokon Janssen és Moderna oltás is elérhető. Az érvényes regisztrációval rendelkező még be nem oltott 16-18 évesek is automatikusan tudnak foglalni Pfizer-oltást. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/folyamatosan-nyitva-van-az-online-idopontfoglalo Az oltást igazoló alkalmazás mobiltelefonra ingyenes letölthető, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltására. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/ingyenesen-letoltheto-koronavirus-elleni-vedooltast-igazolo-mobilalkalmazas-szolgaltatoknak Az 5 millió beoltott elérését követően életbe lépett az újraindítás újabb fokozata, sok korlátozás megszűnt, ugyanakkor alapvető védelmi intézkedések még életben vannak, hiszen a vírus még itt van. Minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedés során és az üzletekben történő vásárláskor is kötelező a maszk használata. Június 15-étől már az önkormányzatok is a korábbi, a veszélyhelyzet előtti rendnek megfelelően ülésezhetnek – az erről szóló kormányrendelet szombaton jelent meg a Magyar Közlönyben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó