Létrehozva: 2021.06.02.

Ez felfoghatatlan: Métereken át vonszolta kocsija alatt a törékeny kislányt a részeg férfi

Versenytáncosként komoly tervei voltak, imádott mozogni, de egy felelőtlen ámokfutó miatt a jelek szerint örökre búcsút inthet az álmainak Tamás Lúcia.

A Kiskunhalason bicikliző 13 éves törékeny kislányt, Tamás Lúciát egy részeg, jogosítvánnyal sem rendelkező férfi gázolta el másfél éve, s ahelyett, hogy a kocsi alá szorult gyereken segített volna, inkább elszaladt.A 32 éves gázolóval szemben most emelt vádat az ügyészség!

Képünk illusztráció (Fotó: pixabay.com)

„Bő három hetet töltöttem a kórházban, aztán további négy hónapot mozdulatlanul kellett feküdnöm otthon. Sokáig mankóval tudtam csak közlekedni, szinte újra meg kellett tanulnom járni. Időjárás-változáskor még szokott fájni a lábam, de már viszonylag jól vagyok. Ennek ellenére sajnos a táncot abba kellett hagynom, fájdalom nélkül egyelőre futni sem tudok. Az orvosok szerint bármi megtörténhet, de nem kecsegtetnek túl sok reménnyel. Egy csapásra veszítettem el a régi életem” – mesélte a Blikknek Lúcia.

A vádemelésből kiderült: az autó alá esett és a kerekek közé szorult kislányt mintegy 30 méteren át vonszolta a férfi, aki nem adta meg az elsőbbséget a szabályosan, kivilágítva közlekedő gyermeknek. Sőt, a gázolás előtt még gyorsított is. A részeg férfi végül elfutott, Lúcia életét pedig az éppen arra járó határvadászok mentették meg, akik a járókelőkkel együtt emelték le róla a járművet, ami teljes súlyával a mellkasára nehezedett. A férfit három hónap után kiengedték a börtönből, utána többször is találkozott az áldozatával.

„A közelünkben lakik, neki is van egy velem egykorú gyermeke. Többször is láttam, amikor arra mentünk, még egymás szemébe is néztünk, de egyszer sem szólt hozzám. Rosszulesik, hogy még bocsánatot sem kért” – tette hozzá Lulu, aki sosem fogja elfelejteni, hogy a gázolója a kocsiból kiszállva azt hangoztatta, hogy egy kutyát ütött el.

A balesetben Lúcia a fején és testszerte számos, nyolc napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett, amelyek szerencsére maradandó fogyatékosság nélkül gyógyultak. A lányt egy pszichológus társaságában hallgatták ki a zsaruk, ami újra feltépte benne a sebeket. Sokáig rémálmokkal és szorongással küzdött, amiket egy szakember segített neki leküzdeni.

A lap információi szerint a vádlott idén január óta ismét börtönben van, tavaly szeptemberben ugyanis jogerősen egy év fogházra ítélték, amiért korábban szintén részegen vezetett. Ezenfelül egy 2017-es, féléves felfüggesztett börtönbüntetését is le kell töltenie, amit üzletszerűen elkövetett csalásért kapott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra