RETRO RÁDIÓ

Nem várt hatása lett a járványnak, ez sokakat érint

Nem várt hatása lett a járványnak, ez sokakat érint
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 06. 04. 07:00

Több tanulmány is kimutatta, hogy a többség elhanyagolta a fogait az utóbbi időszakban.

A szakértők szerint jóval többet csikorgatjuk a fogainkat a járvány kirobbanása óta. Több tanulmány kimutatta, hogy a többség elhanyagolta a fogait az utóbbi időszakban.

A kutatásban 1600 ember vett részt, akik 29 százalékkal kevesebbszer vettek részt fogászati szűrővizsgálaton. Sőt sokan elismerték, hogy jóval ritkábban mostak fogat.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

„Nagyon sok fog áldozatául is esett ennek a pandémiás helyzetnek” – mondta el a Metropolnak dr. Radánovics-Nagy Dániel fogorvos, aki szerint ezeknek az eseteknek nagy részét félbemaradt, vagy teljesen elmaradt kezelés okozta.

Sokaknál kialakult a fogcsikorgatás, azaz a bruxizmus. Ez egy nem tudatos állapot, ami a stressz feldolgozásának az egyik módja.

„Ez egyébként is egy népbetegség, de az elmúlt egy-másfél évben brutálisan megnőtt az ilyen eseteknek a száma. Szerintem ezt minden fogorvos meg tudja erősíteni” – mondta a szakember, aki a tünet kezeléséhez az éjszakai harapásemelő sínt ajánlja.

A University College London kutatása szerint a fogak száma összefügghet akár a mentális egészséggel is.

„Egy fog elvesztésével kapcsolatban a mentális egészség is sérülni fog, hiszen mindenféle önértékelési problémákat is szülhet. Nem beszélve a táplálkozásról, az esztétikai és a beszédképességről” – áll a kutatásban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.