
Zenés mulatsággal búcsúztak a katonák a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet munkatársaitól az együtt töltött idő után.
Kivonultak a kórházakból az egyenruhások, akik tavaly november óta segítették a gyógyintézetek munkáját a veszélyhelyzet miatt. Az 5 millió beoltottnak köszönhetően a küldetésük véget ért.
A fél évvel ezelőtt kiadott utasítás hallatán még senki sem gondolta, mennyi barátság szövődik majd az egészségügyben dolgozók és a katonák között.

Fotó: Metropol
Így volt ez a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben is, ahova 2 rendőr és több hullámban 27 katona érkezett. A Magyar Honvédség egyenruhásai úgy döntöttek, szavak helyett zenével köszönnek el a gyerekeket gyógyító egészségügyisektől.
„Kitaláltuk, mi lenne, ha a Magyar Honvédség Központi Zenekara valamint a Készenléti Rendőrség Zenekara történelmet írna, és egy közös koncerttel lepné meg a gyerekeket, és fejezné ki háláját az intézetnek és az itt dolgozóknak” – árulta el a Metropolnak dr. Hajba Zsolt rendőr alezredes.

„Aztán az ötletből valóság lett. Az elmúlt év során életre szóló kapcsolatok, barátságok születtek” – mondta meghatottan a kórházparancsnok.
A meglepetés pedig elérte a kívánt hatást, hiszen a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet dolgozói meghatottan hallgatták a szívmelengető zenét.

Fotó: Metropol
„Jó volt látni, hogy ha csak pár percre is, de szinte minden ott dolgozó kijött az udvarra megnézni minket. Nagyon megható volt, amikor az egyik orvos szólt, hogy ugyan ő éppen operálni fog a koncert alatt, de azt mondta, biztos benne, hogy a műtőben hallja majd, hogy neki is énekelek„ – mondta Ress Hajnalka, a Jégmadár című sláger énekesnője.







