0°C
9°C

Zsombor névnapja

RETRO RÁDIÓ

Még ez sem az igazi tavasz: ezt ígéri az időjárás-előrejelzés keddre

Ezt hozza a hétfői időjárás
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 05. 25. 05:40
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Hektikus marad az időjárás: napközben a nyugati tájakon jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.

Keddre virradóra sem hoz sok jót az időjárás. Hajnalban erősen változó felhőzet lesz jellemző országunk fölött. Kezdetben jellemzően erősen felhős lesz az ég, reggelre a déli és középső területeken azonban jelentősen csökken a felhőzet és napsütésre ébredhetnek az ott élők.

A keddi időjárás nem ígér sok jót
Fotó: Pixabay

Ugyanakkor az északi országrészben az éjféli óráktól kezdődően záporok, zivatarok pattanhatnak ki, melyekhez lokálisan jelentős mennyiségű csapadék és heves események is kapcsolódhatnak.

Ezzel együtt reggelre a nyugati, északnyugati tájakon már borult lesz az ég egy hidegfrontnak köszönhetően és kisebb eső, zápor is kialakulhat. A Dunántúlon északnyugatira fordul és megélénkül a szél, miközben a Dél-Alföldön a délies légmozgás élénkül meg gyakran. A hőmérséklet 9 és 17 fok közé csökken, a dél-alföldi területeken lesz a legenyhébb az éjszaka – írja a metnet.hu.

Napközben egy hidegfront hatására a nyugati tájakon jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.

Nyugaton a záporok mellett tartósabb eső is kialakulhat, másutt elszórtan alakul ki zápor, egy-egy zivatar.

Az északnyugati szél egyre többfelé megélénkül, többször meg is erősödik.

A hőmérséklet csúcsértéke tág határok között alakul: a tartósan felhős, csapadékos nyugati tájakon alig 15 fok körül alakul a maximum, délután pedig tovább hűlhet a levegő, addig az ország többi részén jellemzően 20 és 25 fok közé melegszik a levegő, a keleti határszélen pedig akár 27-28 fok is lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.