Létrehozva: 2021.04.30.

Közeleg az anyák napja: az anyai szeretettel lehet nyerni a nyereményjátékon

A FICSAK idén a Zöld Követ Egyesülettel karöltve szeretné méltó módon megünnepelni az anyák napját, az édesanyákat. Egy kedves videós üzenettel és egy online játékkal is készülnek.

2021-ben is, bár picit más formában, de szeretné a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) köszönteni az édesanyákat. Egy élhetőbb világra, egy szebb jövőre szeretnék idén felhívni a figyelmet a Zöld Követ Egyesülettel (Zöld Követ), ahol unokáink, dédunokáink is csodásnak látják majd a Földünket.

Fotó: FICSAK

„Az Édesanyák ünnepén talán még fontosabb, hogy megértsük, felelősséggel tartozunk gyermekeink jövőjéért. Igyekezzünk telepakolni kis puttonyaikat hasznos, és környezetbarát ötletekkel, megoldásokkal, hogy felnőttként azt mondhassák ezt az Anyai szeretet tovább adom gyermekeimnek is.” – mondta Király Nóra a Zöld Követ Egyesület és a Ficsak alapítója.

Törekvésük célja nem más, mint megmutatni a családok számára, hogy érdemes a gyerekeket megtanítani a környezettudatos magatartásra, hiszen így felbecsülhetetlen örökséget hagyhatnak az Anyák gyermekeik számára: egy élhető Bolygót.

Fotó: FICSAK

A rohanó, gyorsan változó világban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az anyaföldünk nélkül nem élhetünk. Védenünk kell otthonunkat, és ha most nem tanítjuk meg gyermekeinket a Világ megóvására, akkor a jövő generációja már képtelen lesz erre. Most van itt az ideje cselekedni!

Nem nagy, egetrengető feladatokat kell most és azonnal tennünk, csupán minden nap egy keveset. Ha a több milliárd ember napról napra csak egy apró dolgot tesz környezetéért, akkor képesek vagyunk megváltoztatni és zöldebbé varázsolni bolygónkat.

Anyának lenni az egyik legcsodálatosabb dolog a világon. Együtt nevetni, sírni gyermekeinkkel, látni a fényt a szemükben és tudni, hogy egyszer ők is felnőnek és kirepülnek a családi fészekből, egyszerre örvendetes és aggódással teli érzés. Bízunk abban, hogy a megfelelő tudást adtuk át számukra ahhoz, hogy boldogulni tudjanak abban a nagybetűs életben. Feladatunk és kötelességünk is egyben mindent megtenni jövőjükért, hogy felnőve azt mondhassák: Köszönjük!

Fotó: FICSAK

Ezen gondolat mentén indította el a Zöld Követ Egyesület és a Ficsak az „Én szeretek gondoskodó Anya lenni” online játékukat.

Szeretnék egy csokorba gyűjteni a legszebb pillanatokat ANYÁK napjára! Arra kérik az édesanyákat, hogy mondják el, miért szeretnek gondoskodó anyák lenni.

További részleteket a játékkal kapcsolatban ide kattintva találsz.

A Zöld Követ Egyesület (Zöld Követ) célja, hogy irányt mutasson a környezetvédelem iránt érdeklődők számára, a családokkal megismertesse a környezettudatos nevelést és edukálja a felnövő generációt, hiszen a jövő az ő kezükben van. Úgy gondolom, hogy hazánkban is kiemelt szerepet kell kapjon közvetlen környezetünk megóvása, hiszen egyre nagyobb környezeti problémákkal kell szembenéznünk. Figyelmet kell fordítanunk a klímaválságra, részt kell vennünk az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, közösen! Hiszem, hogy ehhez szemléletformálásra van szükség! A Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) legfontosabb célja, hogy a társadalom és a családok közt a kommunikációs csatorna szerepét betöltse, a társadalom figyelmét a családokra irányítsa, feléjük pedig az őket érintő lehetőségeket kommunikálja. Munkánkkal közösséget teremtünk a fiatal családosoknak, szülőknek, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat, problémáikban kölcsönösen segítséget kaphatnak egymástól és szakembereinktől. Célunk továbbá, hogy programjainkkal, kommunikációnkkal ráirányítsuk a figyelmet az egészségvédelem, a prevenció fontosságára, és minőségi változást érjünk a családoknál e téren. Hiszünk abban, hogy a család és a gyermekek a társadalom legfontosabb építőkövei.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés