tóth gabi
Egy kitört fog, feldagadt szem, ütésnyomoktól elcsúfított arc – újabb védtelen nő esett áldozatul egy önkontrollját vesztett férfinak.
A hatgyermekes édesanyának, a 27 éves Orsolyának volt párja esett neki. A miskolci fiatalok egy szórakozóhelyen ismerkedtek meg tavaly augusztusban, néhány hónap múlva pedig egy bérházban alakítottak ki közös fészket.
„Minden léptemet figyelte, szinte levegőhöz sem jutottam mellette, folyton féltékenykedett. Aztán múlt kedden egyszerűen lefogott és erőszakkal többtucatnyi erős nyugtatót és alkoholt tömött belém. Hiába próbáltam ellenállni, esélyem sem volt. Idővel a szerektől annyira elbódultam, hogy nem is emlékszem semmire„ – idézte fel a szörnyű pillanatokat a Blikknek Orsolya.
Mint mondta, csak másnap eszmélt fel, s szembesült azzal, hogy a férfi az arcát teljesen szétverte. Ugyan a bántalmazó próbálta visszatartani, de összepakolta a holmiját és elment otthonról.
„A barátnőm azonnal hívta a mentőt, amikor meglátott. Bevittek a kórházba, megvizsgáltak és a rendőrök is kihallgattak. Borzasztó fájdalmaim voltak, még a fogamat is kitörte. Még mindig nagyon csúnya, de legalább már ki tudom nyitni a szemem” – mesélte Orsolya.
A férfit menesztették az állásából, időközben pedig kiderült az egyik exéről, hogy az erőszakos Zs. N. őt is megverte korábban.
„Amikor Orosz Bernadett a bántalmazása után a miskolci kórházba került, akkor én pont várandósan feküdtem bent. Ugyan nem beszéltünk, de többször is láttam, a sajtóban pedig nyomon követtem az életét. Nagyon megrázott, ami vele történt. Az ő bátorságából viszont most erőt merítettem„ – magyarázta Orsolya, aki arra buzdít mindenkit, hogy hasonló esetben senki ne válassza a hallgatást.
Zs. N. édesanyja szerint: a nő egy pisztolyt vitt a házba, ezért alakult ki a verekedés. Erre reagálva Orsolya leszögezte: az egy önvédelmi gázpisztoly volt, amit a saját védelmében tartott magánál.
A rendőrség könnyű testi sértés miatt indított eljárást.