RETRO RÁDIÓ

Továbbra is elérhető marad a Club Aliga strandja

Továbbra is elérhető marad a Club Aliga strandja
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 02. 04. 10:50

Pártüdülőből NER-üdülő, a Balaton a magyaroké! – hangzottak a politikai kampánymondatok a Club Aliga tulajdonosváltása kapcsán. Amikor a nagyszabású fejlesztést nemzet gazdaságilag kiemelt fontosságú beruházásnak nyilvánította a kormány, sokan még a település lakóinak parthoz jutását is veszélyeztetve látták. A beruházók úgy tűnik, minden tamáskodót megcáfolnak. Ahogy a fejlesztők korábban már többször is hangoztatták: nem cél a terület lezárása, sőt komplett településfejlesztésbe kezdenek.

Ha valaki ma körbenéz a balatonvilágosi Club Aligában, úgy érzi, hogy a Csinibaba II. díszletei között sétálgat. Az épületek a múlt rendszert idézik, és láthatóan senki sem költött egy fillért sem a területre az elmúlt harminc évben. A Balaton legértékesebb partszakaszának fenntartása vagyonokba került volna, így erre senki nem költött.

Az itt élők és a nyaralótulajdonosok végig nézték az egykori pártüdülő teljes pusztulását. A színvonalra nem panaszkodtak, mert az előző vagyonkezelő hangzatos tervekkel kecsegtette őket.

A Pro-Mot Hungária Kft. új tulajdonosai azonban nemcsak hangzatos ígéreteket és mesés látványterveket prezentálnak, hanem meg is valósítják a balatoni régió legnagyobb fejlesztését.

Az aligai kikötőt is fejleszteni fogják
Fotó: MTI

A beruházó cég ügyvezetője, Budvári Róbert szerint a közel 50 hektáros terület fejlesztése nem kizárólag turisztikai értékeket teremt, hiszen egy új településrész születik, amely az év 365 napján bevételt és munkahelyeket teremt a településnek.

„Balatonaligát felhelyezzük Magyarország turisztikai térképére” – kezdte a beszélgetést a cégvezér, aki az elmúlt időszakban az önkormányzat illetéke­seivel, a helyi civil szervezetekkel, tervezőkkel, dendrológus, talajmechanikus, geodéta és erdész szakértőkkel egyeztetett, hogy a fejlesztés minden érintett igényei szerint a jogszabályoknak megfelelően valósulhasson meg.

A lepusztult épületek a múlt rendszert idézik, láthatóan senki sem költött a területre egy fillért sem az elmúlt harminc évben. Az új beruházók itt teremtik meg a balatoni régió legnagyobb fejlesztését Fotó: Bors

„A településfejlesztés azt jelenti, hogy integráljuk a partszakaszt a településhez. Természetesen a szállóvendégek is megfelelő körülmények között pihenhetnek majd, de ez csak egy az attrakciók hosszú sorában. A kikötőt is bővíteni és fejleszteni kívánjuk, hiszen idővel szeretnénk bekapcsolni a települést a balatoni menetrend szerinti hajózási útvonalba” – nyilatkozta Budvári, aki leszögezte, a megújuló strand az itt élők számára a jövőben is elérhető marad. Nem valósak az ezzel kapcsolatos hangulatkeltések.

A település önkormányzatával folyamatos a közös munka annak érdekében, hogy a létrejövő településrész maximálisan szolgálja az ott élők érdekeit és igényeit.

A megújuló aligai strand az ott élőknek továbbra is elérhető marad
Fotó: MTI

„Kezdetben sokan tartottak attól, hogy a Club Aliga csak egy szűk réteg számára lesz majd nyitva. Mostanra azonban azt látom, hogy egyre többen támogatják a beruházást. Több munkalehetőséget és fejlettebb, gazdagabb települést vízionálnak. Túl a harmadik egyeztetésen osztom ezt a bizakodó hozzáállást” – nyilatkozta Ta­kács Károly, Balatonvilágos polgármestere, aki szerint az előzetes tervek megvalósulása esetén a település újrapozí­cionálódik a balatoni idegenforgalomban. Nőni fognak a település adóbevételei, és olyan munkahelyek jönnek létre, amelyek egész évben megélhetést biztosítanak az itt élő családoknak.

Takács Károly hangsúlyozta, a strand partszakaszának elérhetősége a legfontosabb szempont, amihez megfelelő garan­ciákra van szükség a vagyonkezelő részéről. A fejlesztők szeretnék, ha a kivitelezés időtartama alatt folyamatosan, a lehetőségekhez képest zavartalanul pihenjenek a strandra látogatók.

Balatonvilágos virágzása és hanyatlása A harmincas években az állandó lakosok és az üdülőtulajdonosok közötti harmonikus kapcsolatnak köszönhetően, együttműködéssel a település gyorsan fejlődött. Majd ez megtorpant és a kiváltságosok üdülőhelyére koncentrálódott. A Club Aliga virágzott, míg a település súlyos anyagi gondokkal küzdött. A mai Balatonvilágos 1961. március 1-én alakult meg (Balatonaliga, Balatonvilágos és Dióstelep egyesítésével). A hatvanas évek végétől nyaralótelek-kialakítások kezdődtek, majd a helyi Petőfi Termelőszövetkezet alakított ki tagjai számára lakótelkeket. A hetvenes években nagyarányú telekkialakítások folytán nyaralóingatlanokat értékesítettek a takarékpénztár közreműködésével. A rendszerváltást követően megnyitotta kapuit az 1948–1952 között kiépült MSZMP-pártüdülő, a jelenlegi Club Aliga területe. Ezt követően Szilvásy György illetve Gyurcsány Ferenc mint szakértő foglalkozott a terület hasznosításával. A terület eladásáról 2004-ben az éppen megalakult Gyurcsány-kormány döntött. Végül egy izraeli érdekeltségű vállalat szerezte meg a vagyonkezelést 49 évre. A területen ezt követően sem történt fejlesztés. A vagyonkezelők grandiózus terveket publikáltak, de sem kivitelezési előkészítés, sem pedig a terület geológiai felmérése soha nem kezdődött meg.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.