RETRO RÁDIÓ

Felháborító: lelopták a megölt karcagi édesanya nyakláncát a sírjáról

Felháborító: lelopták a megölt karcagi édesanya nyakláncát a sírjáról
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 02. 06:00

Nincs vége a gyászoló karcagi család megpróbáltatásainak. Sírjában sem hagyják nyugodni Mariannát.

Mint ismert, a 38 éves B. Attila karácsony előtt két nappal azért utazott Karcagra, hogy kibéküljön Ma­riannával, de összevesztek, és a férfi egy hirtelen mozdulattal, a vita hevében megfojtotta a nőt. A tragédia miatt árván maradt kisgyermekekre anyai nagymamájuk Éva vigyáz.

„A lányom gyermekeinek, a 3 éves Vendelnek és a 7 esztendős Rubennek én lettem a gyámja. Szerencsére a körülményekhez képest jól vannak, de elképzelhető, hogy majd a későbbiekben fog kijönni rajtuk ez az egész trauma, ezért a napokban egy pszichológus is fog velük beszélni és foglalkozni. A búcsúszertartáson nem vettek részt, de azóta minden egyes nap viszem őket a temetőbe. Tudják, hogy az édesanyjukkal sajnos már csak ott „találkozhatnak”. Köszönnek és üzennek is neki mindig, miközben gyújtunk érte egy-egy gyertyát. Majdnem megszakadt a szívem, amikor a nagyobbik gyermeke nemrég azt mondta a sírnál: „bár ne haltál volna meg, édesanyám”mesélte a Borsnak Lázók Éva.

Micsoda arcátlanság! Valaki elemelte a temetôbôl a nyakláncot, az áldozat édesanyja összetört

Fotó: Bors

Mint mondta, a szertartás utáni napokban Marianna sírjához kihelyezett fényképére valaki akasztott egy gyönyörű nyakláncot, amibe egy szív mellé a nevének kezdőbetűjét gravírozták bele, de a minap rejtélyes módon nyoma veszett.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.