Létrehozva: 2021.01.16.

Hideg és járványhelyzet, veszélyben a hajléktalanok!

Jön a hajléktalanok rettegett időszaka, a hideg: hétvégén éjszaka mínusz 18 fok is lehet. A járvány különösen megnehezíti a dolgukat, ahogy a velük foglalkozókét is. A Ripost hajléktalanszállókon érdeklődött, negatív teszt nélkül is fogadják-e a rászorulókat.

A járvány miatt kerülni kellene a zsúfoltságot az intézményekben, de a zord időjárás és a józan ész azt kívánja, hogy mindenkit befogadjanak a menhelyek. Hogy a járványügyi szabályok ezt hogyan teszik lehetővé, arról Breitner Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szakmai vezetője és Aknai Zoltánt, a Menhely Alapítvány igazgatója beszélt a Ripost-nak.

Fotó: Máté Krisztián (MK)
Ripost

„Senkit nem fogunk elküldeni, aki nálunk kopogtat”

„Mielőtt beköszöntött a tél, a járvány miatt megpróbáltuk csökkentett létszámmal működtetni az átmeneti szállóinkat. A nagyobb szobákat például csak 75 százalékban engedtük feltölteni” – mondta a Ripost-nak Breitner Péter.

Breitner Péter (Fotó: BMSZKI)

„A hideg miatt azonban az intézményeink most nem korlátozzák a befogadást. Az átmeneti szállásokon egész nap bent lehetnek az emberek és bár többen vannak egy szobában, még sincs akkora mozgás, mint például az éjjeli menedékhelyeken, ahol folyamatos a jövés-menés. Az elkövetkező napokban senkit nem fogunk elküldeni, aki nálunk kopogtat.”

Mindig ugyanazokat várják az éjjeli szállásokra

„Minden évben készül egy krízisterv, amikor összehangoljuk, ki mennyi embert tud fogadni. Egyes helyeken kérhetnek ugyan tüdőszűrést igazoló papírt vagy igazolást, hogy az illető közösségbe mehet, de a hideg időjárás ezt is felülírhatja – mondta Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója.

Aknai Zoltán (Fotó: Menhely Alapítvány)

„Az éjjeli menedékhelyek igyekeznek úgy elosztani a lakóikat, hogy egy szállón mindig ugyanazok aludjanak, így csökkentve a kontaktok számát.”

Nincs szükség vírustesztre

A nappali melegedőnél is él a beléptetési protokoll, de alapvetően nincs létszámkorlátozás. Az átmeneti szállókon kérnek negatív gyorstesztet, a beköltözés után pedig PCR-tesztet kell csináltatni.

A BMSZKI Aszódi úti éjjeli menedékhely dolgozói és az orvosi stáb. (Fotó: BMSZKI)

Belépéskor minden dolgozót és lakót kikérdeznek és ellenőrzik a hőmérsékletüket. Kötelező a maszkviselés, a kézfertőtlenítés és látogatási tilalom van érvényben. Az éjjeli menedékhelyek és nappali melegedők igénybevételéhez azonban nincs szükség negatív Covid-tesztre.

Kevésbé félnek a vírustól

A nagyvárosok lakóinak félelme, hogy a hajléktalanok is terjesztik a koronavírus-járványt. Kétségtelen, ők kevésbé higiénikusak és egészségtudatosak, az oltásra sem nagyon jelentkeznek, pedig az ingyenes. A kormányhivatal a hajléktalan intézményeknek megküldte a jelentkezési lapot, a munkatársak segítenek a lakóknak kitölteni azt. A BMSZKI folyamatosan teszteli őket és a munkavállalóit is. A mintavételt az intézmények szociális szakmai stábja készíti elő és a BMSZKI orvoscsapata végzi, intézményről intézményre járva. A Menhely Alapítvány Vajdahunyad utcai intézményében csak fertőzésgyanú esetén tesztelnek, a nyilvános tesztelő pontokon azonban mindenki teszteltetheti magát. Aknai Zoltán szerint ez viszont nem egyszerű. „A hajléktalanokat nehéz rávenni a tesztelésre, ha nincsenek tüneteik, ugyanígy az oltásregisztrációra is. Az a tapasztalatunk, hogy kevésbé félnek a koronavírustól. A maszkot, a kézmosási kötelezettséget, a testhőmérséklet mérést akadálynak tekintik, bosszankodnak a sorban állás és a korlátozások miatt.”

Hívjon segítséget az utcán élőkhöz!

A Menhely Alapítvány a hidegben két krízisautót is működtet a fővárosban. Aki utcán élőt lát, a Közép-magyarországi Regionális Diszpécser Szolgálatnál kérhet számára segítséget a 06-1-338-41 86 számon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra