RETRO RÁDIÓ

Mobilalkalmazással lehet majd jelentkezni a Covid-oltásra

20.000 Ft adnak mobilvásárlására
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 12. 02. 05:00

Hamarosan mobilapplikáción keresztül is leadhatjuk igényünket az önkéntes és ingyenes védőoltásra – értesült a Ripost. Kizárólag Magyarországon bevizsgált, biztonságos és hatékony oltóanyag kerül az orvosokhoz.

Minden korábbi megoldásnál egyszerűbben és gyorsabban jelentkezhetnek a magyarok a koronavírus elleni védőoltásra – tudta meg a Ripost.

Fotó: Shutterstock

Lapunk információi szerint egy díjmentesen letölthető mobilalkalmazás segíti majd az igényfelmérést és a tömeges oltás megtervezését, megszervezését. Nem mindegy ugyanis, hogy mennyi vakcinát szerez be hazánk, s azokkal hány helyszínen, milyen körülmények és ütemezés szerint oltják majd be az orvosok az embereket.

Levelet kapnak az idősebbek

A Ripost értesülései szerint a 60 évnél idősebbeket levélben is tájékoztatja majd a kormány a védőoltásról és az azzal kapcsolatos lehetőségeikről. Így első kézből kapnak majd hiteles információkat azok, akik járványügyi szempontból kifejezetten veszélyeztetett korúak.

Fotó: MTI

Az összegyűjtött, közérthető módon megfogalmazott tények alapján a címzettek maguk dönthetnek majd arról, kívánnak-e élni a vakcina nyújtotta előnyökkel.

Csak biztonságos oltóanyagot kaphatunk

„Magyarországon a hatályos jogszabályok alapján csak az illetékes hatóságok által megvizsgált és engedélyezett oltóanyagot lehet beadni. Világos eljárásrend alapján vizsgálják meg a mintákat és döntenek arról, hogy használható-e az adott vakcina Magyarországon vagy sem” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Képünk illusztráció (Fotó: Zalai Hírlap)

Miközben az Európai Unióból is érkezhetnek oltóanyagok Magyarországra, hazánk előrehaladott tárgyalásokat folytat több keleti vakcinagyártóval. A cél, hogy minél előbb hazánkban bevizsgált, hatékonynak és biztonságosnak tartott oltást kaphassanak a magyar emberek a koronavírus ellen, mely már ötezernél is több honfitársunk halálát okozta.

Mobilapp segít már a fertőzés elleni védekezésben

Nem a hamarosan megjelenő mobilalkalmazás az egyetlen, amit a kormány fejlesztett a koronavírus-járvány idején. Százezernél is több ember használja már a VírusRadar nevű díjmentesen letölthető applikációt, melyet a felhasználók védelmére és a koronavírus megállítására terveztek. Ha egy felhasználó megfertőződik, akkor az alkalmazással jelezhet a szakembereknek. Utóbbiak pedig értesíthetik azokat a felhasználókat a fertőzés-veszélyről, akik kockázatosnak ítélt időt töltöttek a Covid-beteg közvetlen közelében. Az alkalmazás ugyanis vezeték nélkül, úgynevezett BlueTooth-on keresztül gyűjti be a felhasználók egymáshoz való térbeli és időbeli adatait.

Ingyenes és önkéntes a vakcina

Orbán Viktor elmondta: a koronavírus elleni oltóanyag ingyenes és önkéntes alapú lesz, áprilisban pedig nagy valószínűséggel győzelmet hirdethetünk a vírus ellen.

A miniszterelnök szavai határozottan cáfolják azokat az álhírekeket, miszerint mindenki számára kötelezővé akarják tenni a védőoltást, ami ráadásul komoly anyagi terhet is jelent majd.

A leghitelesebb magyarországi koronavírus-információkat a kormány a koronavirus.gov.hu internetes oldalon teszi közzé.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.