5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Fellépnek a kamupártok ellen és napirenden a családokat védő Alaptörvény-módosítás

Fellépnek a kamupártok ellen és napirenden a családokat védő Alaptörvény-módosítás
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 11. 16:30

Harmincnégy törvényjavaslattal és az alaptörvény-módosítással foglalkozik az Országgyűlés a következő időszakban.

Harmincnégy törvényjavaslattal és az alaptörvény-módosítással foglalkozik az Országgyűlés a következő időszakban. „Mert ha az ország is dolgozik, az Országgyűlésnek is dolgoznia kell” – írta Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.

„Tavasszal azzal vádoltak minket, hogy beszüntettük a parlament munkáját. Ez egy kamuhír volt. A parlament, a kormánypártok és az ellenzék akkor is dolgozott, mint ahogy most is dolgozni fog az országot érintő legfontosabb ügyeken”.

Varga Judit a legfontosabb témák között említette a „kamupártok” elleni fellépést a választási törvény módosításával, ami megítélése szerint „minden tisztességes politikus érdeke”.

Fontos téma lesz továbbá a családok védelméről szóló alaptörvény-módosítás, amely „az édesanyák, édesapák és a gyermekek érdekeinek a védelméről és képviseletéről szól” – tette hozzá.

A miniszter felsorolásában szerepel az „egyetemek védelmére születő alaptörvény-módosítás, amely biztosítja a felsőoktatás autonómiáját és függetlenségét, hogy politikától, kormányoktól és külső befolyástól mentesen tudják végezni a munkájukat”.

Említi végül az átláthatósági záradékot, amely – mint írta – biztosítja, hogy a közpénzek felhasználásának lehetőségei „mindenki számára egyértelműek legyenek”.

„A munka az Országgyűlésben sem áll le, ahogy az országnak is működnie kell” – zárta bejegyzését Varga Judit.

Tavasszal, azzal vádoltak minket, hogy beszüntettük a Parlament munkáját. Ez egy kamu hír volt. A Parlament, a... Közzétette: Varga Judit2020. november 11., szerda

Már meg is indult a baloldali hangulatkeltés a kamupártok elleni törvénymódosításról – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán, az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.
A kommunikációs igazgató hangsúlyozta: az egyes választási tárgyú törvények módosításáról kedden benyújtott javaslat célja a kamupártok indulásának megakadályozása azzal, hogy országos listát csak az a párt állíthat, amelyik a 106-ból legalább 50 egyéni jelöltet állít. Ez már elég biztosíték a valódi támogatottságra – emelte ki. Hollik István hangsúlyozta: a módosítás nem kényszeríti közös listára a baloldali pártokat, állíthatnak akár két külön listát is. Minden ezzel ellentétes állítás csak hangulatkeltés. A kommunikációs igazgató hozzáfűzte: szintén hangulatot kelt, és nem mond igazat az, aki a parlament normál működését összemossa a járvány elleni védekezéssel. Leszögezte: az Országgyűlés normál rendben működik, és működni is fog. Bármelyik országgyűlési képviselő, illetve a kormány törvényjavaslatot nyújthat be, amit meg fognak vitatni. Hollik István azt is mondta, ettől teljesen függetlenül, kedden a kormány rendkívüli felhatalmazást kapott 90 napra, a járvány elleni védekezéshez. De csak ehhez, ezt a két dolgot ezért nem lehet összekeverni - hangsúlyozta. Veszélyhelyzetben most végképp nincs szükség az álhírterjesztésre, most összefogásra van szükség – jelentette ki a kommunikációs igazgató.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.