Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.23.

Már úton van az Ország Karácsonyfája, így vágták ki – fotók

Hétfőn Székesfehérváron vágták ki az Ország Karácsonyfáját. Kedden díszítik fel a Parlament előtt.

Nagy előkészületek után hétfő délelőtt kivágták Székesfehérváron azt az ezüstfenyőt, amely idén az Ország Karácsonyfája lesz. A fenyőt kedden állítják fel a Parlament előtt.

A fát a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vágták ki a Surányi utcai ház kertjében, majd daru segítségével a Magyar Honvédség speciális szállítójárművére emelték. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint holnap délelőtt állítják fel a négy tonna súlyú fenyőt az Országház mellett.

Székesfehérvár, 2020. november 23.
Az ország karácsonyfájának felajánlott fenyõ kivágásához készülnek tûzoltók Székesfehérváron 2020. november 23-án.
MTI/Vasvári Tamás

A munkálatokat végignézte Molnár Imre tulajdonos is, aki az MTI érdeklődésére elmondta: családjukban már tavaly felmerült a gondolat, hogy felajánlják a fenyőt, de végül idén került rá sor. Az interneten keresztül tették meg a felajánlást, fényképekkel bemutatva az illetékeseknek a fenyőt, amely elnyerte a döntéshozók tetszését.

Székesfehérvár, 2020. november 23.
Az ország karácsonyfájának felajánlott fenyõ kivágásához készül egy tûzoltó Székesfehérváron 2020. november 23-án.
MTI/Vasvári Tamás

A tulajdonos nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy az eddig a házuk előtt álló fából lesz az Ország Karácsonyfája. Megjegyezte, hogy az ingatlan előző tulajdonosa ültette negyven évvel ezelőtt a mostanra 15 méter magassá, 70-80 centiméter törzsátmérőjűvé erősödött ezüstfenyőt, amely akkor is karácsonyfaként szolgált, és „most ismét ezt teszi, de az egész ország örömére”.

Székesfehérvár, 2020. november 23.
Daruval emelik a szállítójármûre tûzoltók és katonák az ország karácsonyfájának felajánlott fenyõt Székesfehérváron 2020. november 23-án.
MTI/Vasvári Tamás

Molnár Imre elárulta azt is, hogy két egyetemista gyerekükkel közösen, vasárnap mennek a gyertyagyújtásra és akkor megnézik az általuk felajánlott fenyőt mint az Ország Karácsonyfáját.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát