RETRO RÁDIÓ

Gyilkosság Vámosmikolán: téglával és kalapáccsal verték halálra az idős nénit

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 24. 13:20

Vádat emeltek egy vámosmikolai pár ellen egy januári emberölés miatt – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

A nő és a férfi élettársként élt Vámosmikolán egy romos házban. A közelükben lakó, hetven év feletti asszony többször is segítette őket kisebb adományokkal. A nő januárban meglopta az idős asszonyt, aki rájött erre és megfenyegette, hogy ha nem adja vissza az értékeit, akkor feljelenti. A férfi január 7-én áthívta a nénit a házukba azzal, hogy visszaadják az elvitt tárgyakat.

Miután becsalták a házba, bántalmazták: italosüveggel, tégladarabbal és kalapáccsal ütötték, amitől az asszony többszörös arckoponyatörést szenvedett, valamint több csigolyája és a bordája is eltört. A páros áldozatukat, aki a helyszínen meghalt, késsel is megszurkálták. A holttestet az elkövetők szemeteszsákba csomagolva gödörbe tették, majd hulladékkal befedték. A páros úgy bukott le, hogy a nő még aznap beszélt egy ismerősének a tettéről, aki értesítette a rendőröket.

A főügyészség az elkövetők ellen előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat, a nőnek emellett lopás miatt is felelnie kell – írja az MTI.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.