RETRO RÁDIÓ

Elképesztő: ezzel magyarázta tanárnője megkéselését a győri diák

Elképesztő: ezzel magyarázta tanárnője megkéselését a győri diák
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 10. 06:50

A fiatal azt állítja nem emlékszik semmire. A folytonos megfelelési kényszer hatása alatt állt.

Szülei társaságában lépett a bíróság épületébe H. András, az a most 18 éves győri diák, aki tavaly decemberben az egész országot sokkolta tettével. Andris fizikaórán osztályfőnöke, B.-né Mónika mögé sétált azzal az ürüggyel, hogy megmutassa leckéjét, végül azonban előkapta tízcentis kését, és az asszony hátába vágta, majd az osztálytársai szeme láttára többször is lesújtott.

A tanuló állítja: egyáltalán nem tervezte, hogy végez a tanárával, és a szurkálás egyetlen percére sem emlékszik – írja a Bors.

H. András állítja: nem akart végezni a tanárnővel.
Fotó: Bors

„A legelső, amire emlékszem, hogy az osztálytársam kéri tőlem a kést, az utolsó kép pedig az, hogy megyek ki a tanárnőhöz” – mondta halkan tegnap a bíróságon a fiatal. András azt is hozzátette, hogy folyamatos teljesítéskényszer miatt kikészült, hasmenés és hányinger is gyötörte, aludni sem tudott.

„Szerettem volna megkérdezni tőle, miért így tanít. Eszembe jutott, mi lesz a matekommal, a hármas elfogadhatatlan volt. Ott már felötlött bennem, hogy nem beszélek vele, hanem fizikai sérelmet okozok neki. Azt akartam, hogy elvigye a mentő, hogy rájöjjön, hogy a tanítási módszerei nem a legjobbak, de megölni nem akartam” – mondta a fiú.

András édesanyja egyébként saját magát hibáztatja a történtekért, amiért nem vette észre a fiára nehezedő nyomást.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.