Marics Peti
Zoli és felesége Gina már a legelső otthonteremtési támogatást, a falusi CSOK-ot és a babaváró hitelt is segítségül hívta, hogy megvásárolhassák új otthonukat, egy kis családi házat. Az ingatlan azonban komoly felújításra vár, így az új támogatási formát, az erre igényelhető 3 millió forintot is megcélozzák.
A tanyákra is kiterjedő falusi csok-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is. A babaváró hitel maximális mértéke pedig 10 millió forint.
A kétgyermekes család most úgy határozott, hogy a füstös Budapestről egy nyugalmasabb vidéki városba költözik.
Zoli és Gina már régóta tervezte a vidéki életet, mindig úgy képzelték, hogy itt, Pilisszentkereszten fognak családot alapítani. Ez így is lett: jelenleg egy 1,5 és egy fél éves kisfiúval élnek a településen.
„Itt kilépünk a kapun, és szinte szemben van az óvoda, az iskola, 170 méterre a posta. Nagyon szép ez a település, örülünk, hogy sikerült itt házat venni” – mondta a Ripost-nak Gina, majd férje gyorsan hozzátette: már tavaly október óta keresték a megfelelő ingatlant, de ezen a településen nagyon drágák.
„A falusi CSOK- ot teljesen kimaxoltuk: fel tudtuk venni a legmagasabb összeget, és még e mellé a babaváró hitelt is és az építőanyagok után igényeltük az ÁFA mentességet is, így lett meg a ház. Én gyerekként nagyon sokat túráztam, ezért örülök neki, hogy ez itt összejött. Az emberek is nagyon közvetlenek Pilisszentkereszten. Az egyik szomszédomnak említettem, hogy kellene egy talicska, de mondtam azt is, hogy majd átmegyek érte. Másnap reggel ott volt az udvarunkon” – mondta lapunknak Zoli.
Azért is volt csodával határos, hogy házat tudtak venni itt Zoli, mert egy átlag ingatlan ára 50 millió forint. A férfi azonban ehhez hozzátette: az általuk megvásárolt ház ennél jóval olcsóbb volt, de nagyon rossz állapotban van, egyelőre nem is lakható, most egy melléképületben élnek, míg nem készül el.
„1968-ban épült, azóta semmit sem csináltak rajta, még fatüzelésű bojler van benne. Nagyon sok munka mire ebből ház lesz, gyakorlatilag csak a falak és tető marad, mindent felújítunk: az aljzattól a fűtés és villanyrendszeren át az új nyílászárókig. Amit tudok egyébként, magam csinálom” – árulta el férfi, aki azt is hozzátette: ezért is örülnek nagyon az új lakásfelújítási támogatásnak.
„Itt is szeretnénk megpályázni a legmagasabb, 3 millió forintot, mert meg lenne a helye. Reméljük ez is sikerülni fog, mint a többi. Nagyon nagy segítség” – zárta a gondolatait Zoli.