Létrehozva: 2020.10.20.

Döntöttek a törlesztési moratórium meghosszabbításáról

Az Országgyűlés kedden 2021. június 30-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett törlesztési moratóriumot egyes kiemelt társadalmi csoportoknak és pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak.

A képviselők 166 igen szavazattal, egyhangúlag hagyták jóvá a pénzügyminiszter erről szóló javaslatát – írja az MTI. A szabályozás célja, hogy a nyugdíjasoknak, a gyermeket nevelő szülőknek, az álláskeresőknek és a közfoglalkoztatottaknak a jövő év első felében továbbra se kelljen eleget tenniük a hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettségüknek.

A parlament felhatalmazta a kormányt, hogy határozzon meg egy olyan mutatószámot, amelynek segítségével a pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknál is meghosszabbíthatóvá válik a hiteltörlesztési moratórium

A moratórium változatlanul a 2020. március 18. előtt kötött szerződésekre vonatkozik, a meghosszabbításból kimaradókra pedig hitelfelmondási tilalom érvényes a jövő év közepéig. A törvény továbbra is lehetőséget biztosít az adósnak az eredeti szerződési feltételek szerinti törlesztésre is. A moratórium meghosszabbítása a Magyarországon székhellyel, fiókteleppel rendelkező pénzügyi intézmények hiteleire és a diákhitelekre is kiterjed, valamint a hitel- és pénzkölcsönök mellett a pénzügyi lízingre is.

A babaváró kölcsönök esetében az állami garancia kezességvállalási díját a fizetési moratórium időtartama alatt elengedik, az adósoknak nem keletkeznek költségei a halasztás miatt. A fentiek mellett az újabb fizetési moratórium hatályát kiterjesztették a magáncsődeljárásban résztvevő, kiemelt társadalmi csoportba tartozó adósokra is.

A fizetési moratórium ideje alatt felhalmozódott kamatot a hátralévő futamidőben esedékes törlesztőrészletekkel együtt a fizetési moratórium lejártát követően a futamidő alatt, évente egyenlő részletekben kell megfizetni.

A halasztás lejártát követően a futamidő úgy hosszabbodik meg, hogy az esedékessé váló törlesztőrészlet és a fizetési moratórium alatt keletkező részletekben megfizetendő kamat összege együttesen ne haladja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletek összegét. A kamatra vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni a díjakra is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét