RETRO RÁDIÓ

„Bikát” is árulhattak, elkapták őket

„Bikát” is árulhattak, elkapták őket
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 11. 09:40

A szekszárdi nyomozók egy 38 és egy 32 éves helyi férfit vettek őrizetbe bűnszövetségben kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

2020 tavasza óta a „Bika” néven ismertté vált, a korábbiaknál sokkal veszélyesebb dizájner drog jelent meg Magyarországon. Ez az új pszichoaktív anyag az eddig rendelkezésre álló adatok szerint Tolna megyében már két fiatal halálát okozhatta.

A rendőrök folyamatosan dolgoznak azon, hogy felszámolják a kábítószerrel és az új pszichoaktív anyaggal való kereskedést.

Fotó: police.hu

A Szekszárdi Rendőrkapitányság nyomozóinak és közterületi állományának hatékony együttműködése eredményeként ezúttal 2020. október 9-én vettek őrizetbe két helyi lakost, akik a megalapozott gyanú szerint az elfogásukat megelőző időszakban több hónapon keresztül árusítottak új pszichoaktív anyagot a tolnai megyeszékhelyen.

A terjesztők elfogását megelőzően a rendőrök számos fogyasztójuktól foglaltak le kábítószergyanús anyagot, melyek egy részéből a szakértők előzetesen kimutatták a – korábban több ember halálát okozó – „Bika” elnevezésű új pszichoaktív anyagot.

A nyomozók az elfogott két – 32 és 38 éves – helyi férfit gyanúsítottként hallgatták ki bűnszövetségben kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetése miatt. Egyikük elismerte a bűncselekmény elkövetését. A lakhelyükön tartott kutatás során csaknem kétszáz adag dizájner drogot és a csomagolásukhoz szükséges eszközöket, valamint készpénzt foglaltak le a rendőrök. A kutatások során a vagyonvisszaszerzés érdekében is vettek zár alá értékeket a drogkereskedőktől.

A szekszárdi nyomozók mindkét férfival szemben előterjesztést tettek a Szekszárdi Járási Ügyészségen letartóztatásuk indítványozására.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.