RETRO RÁDIÓ

Megható: 95 kistelepülésen élő tehetséges diáknak tágulhat ki a világ

Megható: 95 kistelepülésen élő tehetséges diáknak tágulhat ki a világ
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 30. 19:00

Óriási siker a Tanítsunk Magyarországért Program, mely már 58 kistelepülés fiataljai számára nyitja meg a világot. A mentorok és mentoráltjaik száma egy év alatt közel megduplázódott, 95 tanuló lehetőségei pedig még tovább bővültek, miután szerdán laptopokkal gazdagodtak.

Hal helyett hálót – ezzel a szemlélettel segíti a kormány a nehéz helyzetben lévőknek, legyenek azok felnőttek vagy diákok. Utóbbiak számára biztosít komoly lehetőséget a Tanítsunk Magyarországért Program, melynek keretében a kistelepüléseken élő gyerekeknek segítenek egyetemisták, akik megmutatják, hogy a szűk környezetükön kívül milyen lehetőségek vannak, hogyan bontakoztathatják ki képességeiket.

Szerdán négy helyszínen, a pécsi, a nyíregyházi, a debreceni és a miskolci egyetemen összesen 95 kistelepülésen élő mentorált kapott laptopot.

György László a Facebook-oldalán közölte, hogy a laptopok nem csak úgy járnak nekik: azért, hogy a diákok fejlődjenek, minden hónapban egy-egy, a Tanítsunk Magyarországért programhoz kötődő feladatot kell megoldaniuk különféle programok (Word, Excel, Power Point) segítségével.

„Magyarországnak, így a Tanítsunk Magyarországért programnak is működnie kell!” – írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

🇭🇺💻 95, Tanítsunk Magyarországért programban tanuló diák kapott laptopot. Mindez nem csak úgy jár nekik: azért, hogy a... Közzétette: György László2020. szeptember 30., szerda

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.