5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Injekciót is bead a betegnek az álmentős

Injekciót is bead a betegnek az álmentős
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 02. 04:00

A Ripost által leleplezett, engedély és képesítés nélkül dolgozó álmentősök nemcsak a betegszállító autóban veszélyeztetik a betegek életét. Mint azt lapunk megtudta: injekciót is beadnak!

A betegek életét veszélyeztetik az álmentősök szállítás közben, mert sem az autó állapota, sem a személyzet képzettsége nem megfelelő – írta meg a Ripost. Van valami, ami még ennél is ijesztőbb: a nő, akinek a szakképzettségéről semmit nem tudni, de az biztos, hogy betegszállító működtetésére nincs engedélye, injekciózni is szokott!

Mint arról beszámoltunk, lapunk munkatársa vigyázott a mentőautóban arra a kislányra, aki a nagymamájával érkezett az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe (OBSI), de oda be már nem kísérhette a nagyiját. A gerincsérült beteg unokája elmondta, hogy a nő, akit ő Miraként ismer, a szomszédjuk, és át szokott menni hozzájuk injekciót beadni a nagymamának.

Fotó: Ripost

Mint a Ripost megírta, a Sürgősségi Betegszállítás Szent Borbálánál dolgozó nő kiléte kétséges, több néven mutatkozott be – telefonon Veraként, majd személyesen Kataként –, így nem tudjuk, hogy ki ő és van-e bármilyen egészségügyi képesítése. Az injekció beadásához legalább ápolói képesítés kell. Ha valamilyen különleges vagy vénába adott injekcióról van szó, akkor orvosi engedélyre is szükség van.

A kislány azt is elmondta: az anyukáját is rendszeresen szállítják kórházba a „szentborbálások”, fizetnek érte, de szomszédi alapon kedvezményt kapnak. Hozzátette: igaz, ez nem olyan modern, de az igazi mentőre nagyon sokat kell várni, inkább ezt választják a szomszéd ajánlása alapján.

Ugyanannyit kérnek, mint egy legális betegszállító

A Sürgősségi Betegszállító Szent Borbála a Facebook-on is hirdeti magát. Felhívtuk az ott megadott telefonszámot azzal, hogy a nagymamát kellene a XIII. kerületből az OBSI-ba szállítani. Elvállalták, azt állítva a telefonban, hogy természetesen minden engedélyük megvan erre. Az alapdíj 13.500 forint, ehhez hozzájön az állási díj, attól függ a végösszeg, hogy mennyit kell várni a nagymama röntgenére, de körülbelül 20 ezer forintot kérnek el a végén a kamumentők. A többi fizetős mentő is hasonló áron dolgozik vagy drágábban, de ők biztosítják az előírások szerinti feltételeket, valamint adót és járulékokat fizetnek. Amikor arról érdeklődtünk, el tudják-e látni a mozgáskorlátozott, beteg nagymamát, ha útközben valami adódna, rávágták: „Persze!” Amikor személyesen találkoztunk, a sofőr és a magát mentősnek kiadó nő is elöl ült a mentőautóban, a beteg az unokájával pedig hátul, tehát ha útközben történik valami, akkor sem tudnának segíteni, ha értenének hozzá.

Mint arról a Ripost beszámolt, a Sürgősségi Betegszállító Szent Borbála elnevezésű betegszállító semmiféle engedéllyel nem rendelkezik, a mentőkocsi műszaki engedélye márciusban lejárt, a felszerelése a legalapvetőbb követelményeknek sem felel meg. Egyetlen adatbázisban sem szerepel és laikusok üzemeltetika sofőr faipari technikus, akit egy legális mentőszolgálatnál éppen a betegsége miatt nem engedtek már vezetni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.