RETRO RÁDIÓ

Így dönti le a tuskókat a dögös Réka

Így dönti le a tuskókat a dögös Réka
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 10. 07:40

A 18 éves Réka minden vágya, hogy favágó lehessen. Hatévesen már játék fűrészgépet kapott az édesapjától.

Szinte elképesztő, de a 18 éves győrsági Nagy Rékának minden vágya, hogy favágó lehessen.

Fotó: Bors

„Már gyerekként is fiúsan gondolkodtam. Amikor hatéves koromban édesapámmal elmentem egy favágóversenyre, álmélkodva néztem a felnőtt férfiakat, hogy mennyire menő, amit csinálnak – emlékezett Réka. – Édesapám alpintechnikás favágással foglalkozik, és amikor elvisz magával munkákra, besegíthetek neki. Persze mindig ott van mellettem, és figyel” – mondta a Borsnak a lány.

Az ismerősök furcsán néznek rá, hogy jellemzően nem egy nőies szakmát választ, de ez nem zavarja. A terv az erdészeti és a fakitermelői vizsga, és mellé az alpintechnikai is, mert csak ezután lehet a fára kötéllel felkapaszkodni, és úgy dolgozni.

„A favágóversenyek gyerekként nagyon tetszettek, de mára számomra a fával foglalkozás nem a kivágásukat jelenti, hanem a gondoskodást, hogy tovább éljenek. Ez jelentheti a korhadt ágak eltávolítását, vagy azokat, amik balesetveszélyessé váltak. A kedvencem a fenyő és a nyárfa. Az előbbire csak akkor másznak, ha nagyon muszáj, mert gyantás, de az utóbbira gyakran” – magyarázta a lány.

Nagy Attila lánya Nagy Réka apja nyomdokaiba lép és favágó hivatást szeretné kitanulni.
Fotó: Csapó Balázs CSB Kisalföld

Azon a gyerekkori favágóversenyen nagyon sok gépet is kiállítottak, és ragaszkodott hozzá, hogy legalább egy játék motoros fűrészt hazavihessen. Egy jó benzines motoros láncfűrész ára akár 200 ezer forintba is kerülhet. A saját szerszám most még csak tervben létezik, de előbb vagy utóbb a vizsgák után az is meglesz

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.