RETRO RÁDIÓ

„Egyre rosszabbul vagyok„ – megrázó vallomást tett a kelenföldi tragédiában meghalt nő özvegye

„Egyre rosszabbul vagyok„ – megrázó vallomást tett a kelenföldi tragédiában meghalt nő özvegye
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 25. 13:30

A kelenföldi gyilkos öngyilkosságban elhunyt családanya elvesztését nem tudja megemészteni a férje.

A filmekbe illő családi idill egyetlen pillanat alatt tört darabokra, amikor az anyukára rázuhant egy férfi, aki szerelmi bánatában vetette ki magát a 14. emeletről. A pár pillanat múlva érkező Bronz Gábort szörnyű látvány fogadta: felesége a haláltusáját vívta, kisfiuk ott zokogott mellette. A férfi segíteni már nem tudott párján, karjai közt halt meg, és Gábor azóta sem lelt békére.

Fotó: Bors

„Bevallom, kettős érzés van bennem, mert nagy öröm, hogy a kisfiam azok után, amin végigment, újra képes szívből nevetni. Fantasztikus, hogy a Jóisten mennyire segíti a pici lelkeket, gyorsan beforrasztja a sebeiket. Persze azt, hogy a fejében és a lelkében pontosan mi játszódik le, nem tudhatom, de látszólag egyre jobban van. Rólam ez azért közel sem mondható el, pedig tudom, hogy a két gyerekért erősnek kell lennem. De közben annyira fáj Erzsébet hiánya, hogy azt el sem tudom mondani. Ahogy telik az idő, egyre rosszabbul vagyok„ – mondta a Blikknek a kétgyermekes özvegy, aki mint elárulta, sokszor álmodik Erzsébettel.

„Mi tényleg annyira egyek voltunk, hogy még mindig itt van velem minden lélegzetvételemben, mozdulatomban. Olyan csoda, amilyen ő volt, nincs több a világon. Mi tényleg nem akartunk sokat, csak odaadó szeretetben felnevelni a gyerekeinket és egymás mellett boldogan megöregedni. A sors azonban mást szánt nekünk” – árulta el legmélyebb érzéseit Gábor.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.