Létrehozva: 2020.08.30.

Kásler: az iskolákban nagyon komolyan kell venni a járványügyi eljárásokat

Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat „azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni” – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kásler Miklós közölte, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) nyolc oldalon összegezte köznevelési intézmények részére a járvány kialakulásának megelőzésére és az esetenként mégis kialakuló fertőzések megállítására vonatkozó javaslatokat. Azokból minden iskola ki tudja választani az adott intézményhez „passzoló” eljárásrendet, ami három dolog együttes teljesítését igényli – tette hozzá. A miniszter ezek között említette „a vírusnak a levegőn és a felületeken keresztüli terjedésének megakadályozását”. Ennek – mint elmondta – minden lehetőségét felsorolták, azok teljesítése lehetséges. „Ehhez minden szakmai és anyagi támogatást a kormányzat megad” – hangoztatta.

Úgy fogalmazott: „a tanévkezdés ennek megfelelően hagyományosan indulhat, azzal a többlettel, hogy ezeket a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni”.

Egyúttal figyelmeztetett arra, kerülni kell a diákok nagy létszámú csoportosulását, meg kell tartani a másfél-kétméteres távolságot, szájmaszkot kell viselni és nagyon gyakran kezet kell mosni. Kásler Miklós azt valószínűsítette, hogy előfordulhatnak fertőzések az iskolákban egy-egy vagy néhány osztályban. Szerinte azonban rendkívül csekély annak a valószínűsége, hogy egy-egy iskola minden osztályában egyszerre alakuljanak ki fertőzések.

Közlése szerint ha a több mint háromezer magyar köznevelési intézmény közül néhányban megjelenik a fertőzés, akkor egy-egy osztály, kiterjedtebb esetszámok esetén pedig több osztály vagy az egész iskola átáll digitális oktatásra. Arról, hogy több mint tízezer, a hátrányos helyzetű fiatalok oktatását végző pedagógus kap egyszeri bruttó 500 ezer forintos támogatást, a miniszter elmondta: ők a többiekhez képest lényegesen nagyobb lelki és testi terhelésnek vannak kitéve, illetve a járvány idején folyamatosan foglalkoztak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokkal.

Ezért döntött úgy a kormány, hogy kijelöli azt a négyszáz hátrányos helyzetű települést, ahol a pedagógusok megkapják a bruttó 500 ezer forintos kiegészítő jövedelmet – közölte, azt is leszögezve, hogy az érintettek pályázat nélkül kapják meg az összeget. Az ellenzéki sajtóban megjelent, ezzel ellentétes információkra Kásler Miklós szerint nincs más magyarázat, minthogy „feszültséget akarnak gerjeszteni a pedagógusok között.

A minisztert kérdezték a 2021 és 2030 közötti időszakra vonatkozó köznevelési stratégiáról is, amelynek célja többek között a tehetséggondozás, az oktatás színvonalának erősítése és a pedagógusok megbecsültségének erősítése.

Kásler Miklós összegzése szerint 2030-ban a stratégia eredményeképpen az oktatás és a nevelés egyensúlyát szeretnék látni, amit korszerű módszereket használó, felkészült és megbecsült pedagógusok valósítanak meg modern infrastruktúra segítségével. Megjegyezte, hogy a kormány 2010 óta 796 milliárd forinttal többet fordított a köznevelésre, hiszen ”az ifjúság a magyar nemzet jövője„.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai képek a teherhajó által letarolt és összedőlt hídról

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast