RETRO RÁDIÓ

Itt az elmeorvosi szakvélemény a bérgyilkos D. Csabáról

Itt az elmeorvosi szakvélemény a bérgyilkos D. Csabáról
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 07. 12:25

Sajtótájékoztatón ismertették az elmeorvosi szakvéleményt, illetve kiderült: D. Csaba nagy műkedvelő.

Mint a Ripost megírta, pénteken 11 órakor kezdődött az a sajtótájékoztató, amit Gál Sándor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának vezetője tartott D. Csaba, a hírhedt bérgyilkos ügyéről. Gál Sándor ismertette az elmeorvosi és pszichológiai szakvéleményt is, mely szerint D. Csabáról a következő mondható el:

„Nárcisztikus, mazochista életszemléletű, felelősségelhárító, tudatosan rejtőzködő és beszámítható volt a gyilkosság idején.„

Fotó: Sulyok László / Ripost

De kiderült az is, hogy D. Csaba nagy műkedvelő, szereti a múzeumokat. Szerette Budapest nevezetességeit és a főváros környéken túrázni is imádott.

Előre kitervelten több emberen elkövetett emberölés bűntett, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntett, különösen nagy kárt okozó csalás és közokirat hamisítás bűntett elkövetésével gyanúsítják. Befejezték a nyomozást és átadtak az iratokat az ügyészségnek – tájékoztatott Gál Sándor a sajtótájékoztatón.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.