RETRO RÁDIÓ

Döbbenet: késsel esett neki a budapesti szakács a vendégnek, aki reklamálni mert

Döbbenet: késsel esett neki a budapesti szakács a vendégnek, aki reklamálni mert
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 03. 15:15

Megsebesítette a vendéget.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy IX. kerületi gyorsétterem szakácsa ellen, aki egy gyrosszeletelő késsel sebesítette meg egyik reklamáló vendégét.

Fotó: 123rf

Baráti társaság tért be a gyorsétterembe, ahol egyiküket a 27 éves szakács nem szolgálta ki. A vendég ezt sérelmezte, a panaszkönyvet kérte, de ezt megtagadták tőle. A szóváltásba bekapcsolódott a társaság egy másik tagja is – a későbbi sértett – aki azután kifelé menet a pulton talált fóliatekercset a szakács felé dobta. Erre a szakács egy 35 centiméter pengehosszúságú, a készülő gyroshús vágására használt késsel a sértett fejére csapott, akinek a bal szemöldökétől a tarkójáig csontig hatoló vágott sérülése keletkezett.

Bár a sérülés 8 napon belül gyógyuló, a sértett életveszélyesen is megsérülhetett volna. Az eset még 2018. július 16-án este történt, a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt pedig most emelt vádat. A szakács szabadlábon védekezik, az ügyészség a vádiratban 2 év, 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta arra az esetre, ha a bírósági ülésen beismeri tettét és lemond a tárgyalás jogáról – írja az MTI.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.