RETRO RÁDIÓ

Göncz Árpádné 97 évesen hunyt el, négy gyermeke, hat unokája, kilenc dédunokája gyászolja

Göncz Árpád; Göncz Árpádné;
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 03. 14:58

Elhunyt Göncz Árpádné, a néhai köztársasági elnök özvegye életének 97. évében családja körében – tájékoztatta az MTI-t n a család nevében Gulyás András titkárságvezető, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Göncz Árpádné 1923. november 16-án született Győrben, későbbi férjével gimnazista éveik alatt ismerkedett meg, és 1947. január 14-én házasodtak össze Budapesten. Hatvannyolc évet éltek együtt.

Göncz Árpád volt köztársasági elnök és felesége, Göncz Árpádné
Fotó: MTI

Göncz Árpádné az elsők között vett részt a hazai szociális munkások képzésében, majd hivatásszerűen is nagy energiával fordult az elesett, a sérült és a hátrányos helyzetű emberek felé, bekapcsolódott az őket segítő civil szerveződések tevékenységébe. Férjével 1993-ban létrehozták a Kézenfogva Alapítványt, sok éven át a kuratórium elnökeként vezette azt.

Személyesen is sokat tett az értelmi és halmozottan sérült gyermekek sorsának, gondozásuk és fejlesztésük körülményeinek jobbításáért. Jelentős szerepe volt a fogyatékosok esélyegyenlőségét szorgalmazó, kedvező nemzetközi visszhangot kiváltó törvény megszületésében is.

Sok hazai és nemzetközi elismerés után idén márciusában a Down Alapítvány tevékenységéért Down-díjjal tüntette ki.

Az elhunytat négy gyermeke, hat unokája, kilenc dédunokája gyászolja.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.