RETRO RÁDIÓ

A beteg Zsóka néni nem fogadhatja vissza a tyúkjait

A beteg Zsóka néni nem fogadhatja vissza a tyúkjait
M. N.
Szerző
M. N.
Létrehozva2020. 06. 19. 08:20

Először megszólalni sem tudott, majd zokogni kezdett örömében a Tápióbicskén élő Baranyai Jánosné, amikor megtudta a jó hírt, hogy visszakaphatná kicsikéit, de sajnos ez már nem válhat valóra.

A Ripost múlt héten számolt be arról, hogy Zsóka néni kénytelen volt megválni 25 tyúkjától, melyeket gyerekeiként nevelt férjével együtt. Cikkünk megjelenése után több olvasónk is jelezte, hogy kifizetné a tyúkok egy évi tartását, azért, hogy azok visszakerülhessenek az asszonyhoz. Lapunk elmondta a jó hírt Zsóka néninek, aki örömében először megszólalni sem tudott, csak zokogott a boldogságtól.

Fotó: Segítő Kezek az Állatokért civil csoport

Hihetetlen, hogy léteznek még ennyire jó emberek

– mondta lapunknak Zsóka néni.

Próbáltam elfogadni és feldolgozni, hogy a kicsikéim már nem az én udvaromban kapirgálnak, erre kapok egy ilyen jó hírt. A Ripost-on keresztül is szeretném üzenni a felajánlóknak, hogy hálás szívvel köszönöm, de a tüdőbetegségem miatt sajnos nemet kell mondanom.

Fotó: Segítő Kezek az Állatokért civil csoport

Korábban Zsóka néni lapunknak elmondta, hogy az anyagi terhek mellett az is szempont volt a tyúkok továbbadása mellett, hogy férje és ő tüdőbetegek, ami mindkettőjüket megviseli.

Tyutyukáim, ahogy én neveztem őket, most Makrai Krisztiánnál és az általa vezetett Segítő kezek az Állatokért Civil Csoportnál vannak

– folytatta.

Fotó: Segítő Kezek az Állatokért civil csoport

Ha szabad ilyet kérnem, azt a felajánlást, amit nekünk adtak volna, adják a szervezetnek, hiszen ők is el tudják juttatni a tyúkjaimnak. Egyébként a családom és az ismerősök is felajánlották már, hogy bármikor elvisznek a farmra, hogy meglátogassam a kicsikéimet, amit biztosan meg is fogok tenni!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.