Megszakadt a szíve, amikor búcsút vett tyúkjaitól az asszony

„Ők a gyerekeim!” – kezdte megható történetét a Tápióbicskén élő Baranyainé Jánosné Zsóka. Az asszony férjével együtt több állatot tart. Ezt a 25 tyúkot úgy nevelte, mintha a gyerekei lennének.

A szívem belesajdul

– folytatta az asszony.

„A férjem és én tüdőbetegek vagyunk, nagyon drága a gyógyszer. 130 ezer forintból kell gazdálkodnunk, ami valljuk be, nem olyan sok. Mivel se pénzzel, se erővel nem bírtuk már a terhet, ezért döntöttük úgy, hogy a tyúkjaimnak, – azaz tyutyukáimnak, ahogy én nevezem őket, – új otthont kellett találnom. Borzasztó nehéz volt a döntés. Nálam szóba se jöhetett egy olyan gazdi, aki elviszi és levágja őket, hiszen én is csak a tojásuk miatt tartottam, nem azért, hogy megegyük őket. Összesen 25 darab tyutyukám volt, majdnem mindet én keltettem én neveltem. Minden reggel az ölembe kellett venni és simogatni őket. A legidősebb tíz éves, őt Gatyarozinak hívják” – folytatta asz asszony.

Zsókának egy ismerőse ajánlotta Makrai Krisztiánt és az általa vezetett Segítő kezek az Állatokért Civil Csoportot, akik örök életet ígértek tyúkjainak, így a nő őket választotta.

Ezt kellett tennem

– sírta el magát Zsóka.

Azt ígérte Krisztián, hogy bármikor meglátogathatom őket, amit biztosan meg is fogok tenni!

– zárta szavait reménytől csillogó szemekkel Zsóka.