Létrehozva: 2020.05.19.

Cukorbetegséget okozott a koronavírus a magyar tanárnőnél

Érthetetlen, hogyan kapta el a koronavírus-fertőzést az az Aranyanyu díjas tanárnő, aki március óta otthonról oktatott, ki se mozdult kis faluban lévő otthonából. Azóta is fél a saját ágyától… A betegségnek különös szövődménye lett: Bartos Enikő cukorbeteggé vált.

Bartos Enikő Richter Aranyanyu Díjas pedagógus, Meselovagok címmel ír meseregényeket Hinda Vichi néven, és évente országos Meselovagok Irodalmi Napot rendez sajátos nevelési igényű és súlyosan hátrányos helyzetű gyerekeknek. Egy kis faluban él, pedagógusként ő is online, otthonról oktatott március óta, és szinte senkivel sem találkozott. Ennek ellenére szinte biztos volt benne, hogy húsvét nagypéntekén a koronavírus verte le a lábáról.

„Ez volt az első gondolatom” – mesélte a Ripost-nak. „Nagyon más volt ez a betegség, mint az addig ismertek, és nem értettem, miért pont velem történt ez meg.”

Folyamatosan magas láza volt

Húsvétkor belázasodott, és erről mindjárt az ünnep után, kedden tájékoztatta háziorvosát. Ő a tesztkérdésekre adott válaszok alapján kizárta a koronavírust, arra kérte a tanárnőt, hogy feküdjön és szedjen lázcsillapítót, és C-vitamint. Folyamatosan magas lázam volt, enni sem bírtam, sem ízeket, sem szagokat nem éreztem” – folytatja a meseíró. A hét vége felé, mikor már kezdtek enyhülni a tünetek, Enikő hirtelen újra rosszabbul lett, köhögni kezdett, végül már levegőt is alig kapott. Kétoldali tüdőgyulladással került a kistarcsai kórházba.

„Nagyon megijedtem” – vallja be a tanárnő. „Mindkét tüdőlebenyem gennyes volt, nagyon kevés oxigént vett fel, és hallottam, ahogy a fejem fölött arról beszélnek, bármikor összeomolhat a tüdőm. Nagyon odaadóan ápoltak, óránként mérték az oxigénfelvétel szintjét, a pulzusomat, rengeteg antibiotikumot és vitamint kaptam. Lassan javulni kezdett az állapotom.”

Enikő végül a lélegeztetőgépet elkerülte, elegendő volt az orron át adott oxigén is.

Megtámadta a vírus a hasnyálmirigyét

Csakhogy kiderült: a tüdeje után a hasnyálmirigyét is megtámadta és károsította a Covid-19.

„16-os cukrom lett, naponta napi hatszor kaptam inzulint, de alig ment lejjebb az érték. Amikor már tudtam enni néhány falatot, kaptam az inzulin mellé gyógyszert is. Most már 10 alatt marad, azzal biztatnak, hogy talán regenerálódik majd, de ez biztosan maradandó lesz. A tüdőmön hegek vannak, pár hónap múlva kell majd kontrollra mennem” – teszi hozzá Enikő. Rengetegkérdés és félelem maradt benne a történtek után.

„Miért pont én? Hogyan lehetett volna másképp? Meg lehetett volna előzni a szövődményeket?Megtörténhetett volna ez a lányommal vagy az édesanyámmal is, akikkel találkoztam?” – teszi fel az egyelőre válasz nélkül maradó kérdéseket.

Enikő lánya mindössze 13 éves, az asszony évek óta egyedül neveli őt.

Amikor kórházba került és pozitív lett a koronavírus-tesztje, lánya két hét hatósági karanténba került.

”Egyszer csak kaptam egy telefont a kórházban, hogy gondoskodjak róla, a lányom tartsa be a karantént„ – mondja Enikő. ”Az első pár nap volt nagyon nehéz, a rendőrök veszekedtek a gyerekkel, mert nem volt kinn a piros matrica. Végül vittek matricát és bocsánatot kértek, nem tudták, hogy egyedül van. Azóta a fél falu odafigyel a gyerekre, és anyukám, aki addig önkéntes karanténban volt a kora miatt, szintén odament. Én teljesen tehetetlen voltam, feküdtem a kórteremben, orromban az oxigén, közben meg jöttek a telefonok. Nemegyszer gondoltam rá, hogy felállok és hazamegyek, de persze ez lehetetlen volt.„

Fél a saját ágyától, amiben betegen feküdt

Enikő azóta már otthon van, május elején a hatósági karantén is lejárt. Mégsem voltak még kinn az utcán.

”Nagyon megijedtem a kórházban, egyelőre nem merek kimenni az utcára. Miután hazajöttem, beszéltem telefonon egy sorstársammal, akivel együtt feküdtünk a kórházban, és kiderült, mind a ketten ugyanazt éreztük: féltünk a saját ágyunktól, amikor hazaértünk, hiszen abban voltunk előtte betegek.„

Bartos Enikő alig gyógyult meg, máris újra tanít.

”A visszatérésem utáni első online óra kicsit tovább tartott, a tanítványaim maradtak még beszélgetni„- számolt be a Ripost-nak Aranyanyu, aki nem véletlenül kapta ezt a kitüntetést: imádják a diákjai, akiket még a betegágyában sem hagyott magukra.

A koronavírus károsítja a hasnyálmirigy szigetsejtjeit Azt korábban is tudták, hogy a cukorbetegek számára a fertőzés kockázatosabb, gyorsabban alakul ki náluk súlyos gyulladás. Kínai kutatók tanulmánya szerint azonban – amit idéz az Orvostovábbképző Szemle – a koronavírus is okozhat cukorbetegséget. Egy vuhani tanulmány szerint felvételkor a páciensek 29,2 százaléka kapott inzulint, amelynek dózisát a bent fekvés folyamán meg kellett emelni, a betegek 37,5 százaléka pedig diabéteszre szedett gyógyszert, ami helyett számos esetben inzulinra kellett áttérni. Bár az akut gyulladásos állapot és az akut stressz is emelheti a vércukorszintet, a kínai kutatók azt feltételezik, hogy a vírus megtámadja a hasnyálmirigy szigetsejtjeit is. „A koronavírus a hasnyálmirigy szigetsejtjeinek súlyos károsításával diabéteszhez vezet” – jelentette ki dr. Weina Guo, a vuhani Huazhong egyetem kutatója.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra