Létrehozva: 2020.05.16.

Legyőzte a koronavírust Barta Sylvia: Meggyógyultam, nem kell tőlem félni!

A TV2 időjósa küzdelmes két hónapot tudhat maga mögött, de nagyon boldog, hogy mindez már a múlté. Exkluzív interjút adott a Ripostnak.

Az egész ország egy emberként szorított Barta Sylviáért, aki két hónapja jelentette be, hogy megfertőződött a koronavírussal. Borzalmas heteken van túl a gyönyörű időjós, akinek friss teszteredményei mind negatívak lettek.

„Hála Istennek, egészséges vagyok. A Covid–19 tesztem negatív lett, voltam tüdőröntgenen és laborban is, minden lelet alapján egészséges vagyok” – kezdte boldogan a Ripost-nak Barta Sylvia. „Egy kicsit még zavar, hogy gyenge vagyok: még megérzem, ha lépcsőznöm kell, még nem tudok úgy sportolni, mint régen. A betegséget megelőzően edzéseket tartottam, ami még nagyon távoli, de türelmesnek kell lennem.”

Fotó: TV2

Bár a TV2 időjósa a negatív teszt­eredményeit követően fellélegezhetett, mégis mindig magánál hordja az ezt igazoló hivatalos papírokat, akárcsak a hatósági karantén alóli felmentésről szóló iratot. Ez ugyan nem lenne kötelező, de mivel az egész ország tudott Sylvia megfertőződéséről, úgy döntött, mindenhova viszi a leleteket.

„Természetes, hogy mindenki fél a koronavírustól, és mivel rólam az egész ország tudta, hogy beteg voltam, így észrevettem, hogy néhányan még most is tartanak tőlem. Ezért most szeretném, hogy arról is megjelennének a hírek, hogy meggyógyultam, és nem kell tőlem félni. Például, amikor egészségügyi intézménybe megyek, természetes, hogy viszem magammal a papírt, hiszen ott eleve úgy fogadnak betegeket, hogy tudják igazolni, nem koronavírusosak. De a biztonság kedvéért mindig nálam vannak, ha esetleg bárhol felmerül, hogy valóban meggyógyultam-e, akkor tudom igazolni. Mindenesetre azt vettem észre, hogy az emberek tartanak a koronavírustól, ami nagyon helyes. Továbbra is óvatosnak kell lenni” – magyarázta lapunknak a TV2 sztárja, aki az elmúlt két hónapban ki sem tette a lábát otthonról. Így sok mindentől elszokott, például az autóvezetéstől is.

„Egy hónapig csak feküdtem, az ezt követő egy hónapom a lábadozásról szólt. Most még minden szokatlan. Először, amikor beültem az autóba azt se tudtam, mi, hol van. Újra meg kellett tanulnom vezetni. A forgalomban való közlekedésben is sokkal óvatosabbnak kell lennem, mert nem érzem úgy a ritmusát, mint amikor naponta közlekedtem. Könnyen elszokik az ember az egyébként rutinnak számító dolgoktól.”

Barta Sylvia végre újra hódolhat egyik nagy szenvedélyének, a sportnak. Azonban csak mértékkel edzhet.

„Az orvosok azt mondták, hogy legyek óvatos. De már elkezdtem tornázgatni, még nagyon messze vagyok attól a kondíciótól, amiben a betegséget megelőzően voltam. Az izomzatom sajnos eléggé leépült, és nagyon legyengültem. Szépen fokozatosan próbálom visszaszoktatni a testemet és a szervezetemet a hétköznapi élethez” – folytatta a kétgyermekes édesanya, aki hozzátette, élete során már átesett néhány komolyabb betegségen, de egyik sem törte meg ennyire lelkileg és fizikailag.

„Túl vagyok néhány olyan betegségen, ami megváltoztatta az életemet. De ennyire rosszul még soha nem éreztem magam. Vajon meggyógyulok? Le tudom győzni a vírust? Ez a bizonytalanság érzése… Fájdalmakat éltem már át, de ez a félelemérzet, ez egy új érzés volt, amit soha többé nem szeretnék átélni” – mondta el Barta Sylvia, aki rengeteget fogyott. Ez nem meglepő, hiszen nem érzett se ízeket, se illatokat, ezért egyáltalán nem volt étvágya. Mostanra viszont sikerült visszaszednie a leadott kilókat.

„Egy darabig nem is tudtam enni. Csupa olyan ételeket kívántam, ami korábban nem volt jellemző. Például háztartási kekszet rágcsáltam. Hat hétig nem tudtam kávét inni, rá se tudtam nézni, pedig imádom. Most, hogy már jól vagyok, visszatért minden a régi kerékvágásba. Ismét tudom élvezni az ízeket. Mivel a férjem odafigyelt, hogy olyan ételeket hozzon, amiket nagyon szeretek, és sportolni még nem tudok, így gyorsan visszaszaladtak a kilók – ami lement, az gyorsan vissza is jött.”

Május 19-én visszatér a TV2 képernyőjére

Több, mint két hónap kihagyás után jövő héten kedden újra Barta Sylvia tájékoztatja a nézőket, hogyan alakul Magyarország időjárása. Sylvia nagyon hálás a nézőknek, akiktől oly sok szeretetet kapott mostanában, és nagyon köszöni a TV2-nek és kiemelten a hírosztály munkatársainak is a sok-sok figyelmességet és támogatást, amiben az elmúlt időszakban általuk is része volt.

„Szép fokozatosan térek vissza a munkába. Még vissza kell nyernem a régi erőmet és kondíciómat. De jövő héten újra képernyőn leszek” – mondta boldogan a TV2 időjósa.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját