RETRO RÁDIÓ

Üdvözli a nyitva tartások korlátozásának feloldását a kereskedelmi szövetség

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 30. 12:02

Nagy horderejű lépés a kereskedelemnek az üzletek időkorlátozás nélküli nyitva tartásának lehetősége – mondta az Országon Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A kereskedelemben a koronavírus-járvány legnagyobb kárvallottja az a mintegy 80 ezer üzlet, amelybe a kijárási korlátozás miatt egyáltalán nem mehettek be a vásárlók – ezek között említette az MTI-nek adott nyilatkozatában Vámos Görgy a ruházati és cipőboltokat, könyvesboltokat, játékboltokat, sportszerboltokat.

Az elmúlt időszakban ezeknek az üzleteknek nem volt forgalma, és ahol működik webáruházi értékesítés, ott sem pótolta a kiesést az ebből származó bevétel. Kiadások ugyanakkor voltak, mert a rezsiköltségeket, bérleti díjat fizetni kellett, és emellett a kereskedők törekedtek arra, hogy legalább részmunkaidőben megtartsák alkalmazottaikat – mutatott rá az OKSZ főtitkára. Főként a kisebb üzletek kerültek nagyon nehéz helyzetbe, így annál nagyobb segítség, minél előbb indulhatnak – tette hozzá.

A kereskedelmi szövetség főtitkára nem számít a forgalom ugrásszerű növekedésére, inkább fokozatos felfutást tart valószínűnek

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.