RETRO RÁDIÓ

Nem kell aggódni: biztos, hogy lesz elég fertőtlenítőszer Magyarországon

Nem kell aggódni: biztos, hogy lesz elég fertőtlenítőszer Magyarországon
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 17. 15:59

A fertőtlenítőszerek gyártásában önellátó lett Magyarország.

„Minden olyan eszközből, ami koronavírus elleni védekezéshez, kell abból önellátóak legyünk. Mostanra a fertőtlenítőszerek gyártásából önellátó lett Magyarország” – jelentette be György László. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára államtitkára közölte, hogy minden olyan terméket elő akarnak állítani, amit Magyarországon lehetséges. Mindezzel a teljes magyar gazdaságot segítik – tette hozzá.

Fotó: MTI

György László arról is beszélt, hogy cél, hogy megmaradjon a piac szabályozó szerepe is. 29 vállalat kért és kapott engedélyt fertőtlenítőgyártásra – ismertette György László.

Kolos Gábor, a Győri Szeszgyár vezetője arról beszélt, hogy az olasz piacaik leépülése miatt nyitottak a magyar piac felé lényegesen nagyobb mértékben. Ők is átálltak a fertőtlenítők gyártására, és ezekből a termékekből jótékonysági akciót is tudnak támogatni. Az első pillanattól kezdve ellátták a Mol Lubot – tette hozzá.

Benedek László, a Virasol cég vezetője arról beszélt, hogy heti 100 tonna etanolt tudnak szállítani a fertőtlenítőszert gyártó egységeknek.

A MOL szintén most állt át fertőtlenítőszer-gyártásra: a MOL-LUB és a MOL-FLU a két újonnan kifejlesztett termék, amelyből a kórházak, a rendőrség, a hadsereg ellátása is megoldottá válik – mondta Vida Szabolcs, a MOL LUB ügyvezető igazgatója.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.