Létrehozva: 2020.04.17.

Itt az érettségi minden változása

A kezdési időpontok is változni fognak az idei érettségin.

Szerző Ripost

Maruzsa Zoltán az operatív törzs tájékoztatója előtt az érettségikről elmondta, hogy kizárólag írásbeli vizsgák lesznek, május 4-21 között. Csak olyan tárgyakból lesz szóbeli vizsga, amelyekből eddig sem volt írásbeli – öt ilyen tantárgy van. A szintemelő vizsgákat azoknak engedik, akiknek a felvételijéhez kell a jegy.

Teljes értékű érettségiket szerveznek, felsőoktatási felvételre jogosítanak. Hangsúlyozta, hogy a nyelvvizsga-átváltásban komplex vizsgának tekintik a mostani, csak írásbeli vizsgákat attól függetlenül, hogy nem lesz szóbeli része.

A jelentkezések módosítására is van mód, ha valaki nem tud emelt szintű érettségit tenni, leteheti középszinten.

A biztonsági kérdések

  • Egy helyiségben maximum 10 fő lehet, legalább másfél méteres távolságra kell ülniük egymástól. Új helyszíneket vonnak be a lebonyolításba, hogy legyen elég terem.
  • Az iskolák környékére rendőröket kértek, hogy ne legyenek csoportosulások.
  • Az első héten 9 órakor kezdődnek a vizsgák – ez a szokásoktól eltérő, hiszen eddig 8 órakor kezdtek.
  • A fertőtlenítés minden intézményben megoldott lesz, valamint maszkot biztosítanak a tanároknak és a diákoknak is.
  • Kollégiumi elhelyezést is biztosítanak azoknak, akiknek ez szükséges. Egy szobában egy tanuló lesz.
  • Sikeres érettségit fogunk tudni lebonyolítani.

    A külföldről érkező érettségizőkre azok a szabályok vonatkoznak, hogy lehetőség lesz a határátlépésre, nem fognak karanténintézkedést elrendelni esetükben.

    A ballagások kapcsán elmondta, hogy sajnálatos, de ezek a rendezvényeket nem lehet megrendezni.

    „Nem fogják tesztelni az érettségire érkezőket” – fejtette ki Maruzsa kérdésre válaszolva.

    A felvételi ponthatárokról szólva elmondta, hogy nem változtattak ezen, az eddigi bevett szokások szerint fogják meghatározni a ponthatárokat.

     

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek