RETRO RÁDIÓ

Győrfi Pál szerint azok is hősök, akik otthon maradnak

Győrfi Pál szerint azok is hősök, akik otthon maradnak
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 06. 05:30

A vuhani események kapcsán egyből „kigyulladt a piros lámpa” a szóvivő fejében.

Szinte beköltözött a lakásunkba Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat sajtószóvivője a koronavírus- járvány kitörése óta, a Bors most azonban nem a szokásos „Maradj otthon” kampány kapcsán kérdezte, hanem arra voltak kíváncsiak, hogy milyen személyes utat járt be idáig. Kapaszkodjanak meg: Győrfi bevallotta, hogy kamaszkora óta érdeklődik a járványok iránt.

„Amikor először lehetett itthon hallani a vuhani eseményekről, máris felvillant a fejemben egy piros lámpa. Úgy gondolom ezzel nem voltam egyedül, mert a kormányzati intézkedések is nagyon korán, és a veszéllyel arányos mértékben megszülettek” – mondta el a napilapnak a szóvivő.

Fotó: Sulyok László

Az interjú kapcsán egyébként arra is kitért: úgy látja sikerült eljuttatni a legfőbb üzeneteket a lakosságnak a vírus kapcsán. Majd kiemelte: nem csak az frontvonalban dolgozók (egészségügyisek, orvosok, mentők, eladók) a helyzet hősei, hanem azok az emberek is, akik otthon maradnak. Ennek köszönhető, hogy a járvány még nem robbant be. De hangsúlyozta: még nem vagyunk túl a nehezén, továbbra is fontos a fegyelmezettség.

Győrfi Pál egyébként bevallotta: nem is álmodott róla, hogy kommunikációvak fog foglalkozni, mentő szeretett volna lenni. Inkább befelé forduló, érzékeny fiatal volt, „nem volt menő srác”. A felnőtté válás kapcsán pedig úgy fogalmazott: akkor következik be, ha az embernek gyermeke születik. Neki egyébként négy is van.

A szóvivő a járvány alatti hétköznapok kapcsán elmondta: elővigyázatos, munka után a házuk hátsó bejáratán megy be és az első útja a fürdőszobába vezet. Egyébként fut, és örül neki, hogy ezt egyelőre még nem kellett feladnia.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.