RETRO RÁDIÓ

Borzasztó tragédia, meghalt a legendás író fia

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 17. 10:20

A Gyűrűk Ura írójának legkisebb fia Christopher Tolkien 95 éves volt.

Elhunyt Christopher Tolkien, A Gyűrűk Ura szerzőjének, J.R.R. Tolkiennek a fia, aki apja halála után rendezte sajtó alá addig kiadatlan műveit.

Christopher Tolkien halálhírét a Tolkien Társaság is megerősítette, amely „Középfölde első tudósának” nevezte méltatásában a 95 évesen elhunyt irodalmárt – számolt be róla pénteken a BBC News nyomán az MTI.

Christopher Tolkien – J.R.R. Tolkien harmadik, legfiatalabb fia – Leedsben született és Oxfordban nőtt fel. A második világháborúban a Királyi Légierőnél szolgált, majd az Oxfordi Egyetem tanára lett. Ő rajzolta meg apja 1950-es években kiadott A Gyűrűk Ura-trilógiájához Középfölde térképét. Később ő lett a Tolkien-hagyaték irodalmi végrehajtója, apja Középfölde világában játszódó több munkáját posztumusz ő adta ki 70 doboznyi, korábban nem publikált kézirata alapján. A szilmarilok című regény is az ő közreműködésével jelent meg 1973-ban.

A Tolkien Társaság méltatásában hangsúlyozta a gigantikus munkát, amelyet J. R. R. Tolkien hagyatékának gondozásával, műveinek kiadásával végzett, s amellyel segített apja nagyszerű látomását, gazdag és összetett mitológiáját eljuttatni a közönséghez.

„Ablakot nyitott számunkra Tolkien alkotói világába, tudományos kommentárokkal látta el azt, s ezzel lehetővé tette, hogy jobban megértsük Középföldét”

- fogalmazott Dimitra Fimi Tolkien-kutató.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

Christopher Tolkien csütörtökre virradóra halt meg egy kórházban a dél-franciaországi Draguignanban. Az irodalmár 1975 óta élt a Provence és a Francia-Riviéra határán fekvő tengerparti Var megyében.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.