RETRO RÁDIÓ

Csalóakadémia indult a YouTube-on

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 22. 20:20

A leggyakrabban bevetett és legtöbb sikerrel kecsegtető csalásokat mutatja be rengeteg információval és kellő iróniával egy új, 2-3 perces részekből álló sorozat a YouTube-on.

A Csalóakadémia nézői nem csak a kamuzás alapjaival ismerkedhetnek meg, de az unokázós átverés trükkjeivel, az álruhák hatékonyságával és az áldozatok által tutinak vélt rejtekhelyekkel is. A projekt mögött azonban nem bűnözők állnak, hanem a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT), a profin összerakott szövegeket pedig Gáspár Tibor és Jéger Zsombor színművészek töltik meg élettel.

„A kísérletünk, melyben egy idősebb oktatón és fiatalabb tanítványán keresztül mutatjuk meg, hogyan gondolkodnak a csalók, minden várakozást felülmúlt„ – mondja a Ripost-nak dr. Garamvölgyi László, az NBT kommunikációs igazgatója. A négy epizódot 700 ezernél is többen látták.

 

„Nagyon jók a visszajelzések, a feszesre vágott, rövid kisfilmekre vevők a fiatalok és sokan fontosnak tartják, hogy megmutassák azokat a szüleiknek, nagyszüleiknek is. Úgy akartuk bemutatni a csalók által gyakran használt módszereket és azok lélektanát, hogy ha valaki élesben találkozik majd azokkal, akkor már a csalási kíséreltnél rájöjjön, át akarják verni, meg akarják lopni” – magyarázza dr. Garamvölgyi László.

A kisfilmekből kiderül, miért adnak pénzt a csalók az áldozatuknak, hogy igazolják magukat a megtévesztők, mitől tűnik valaki igazán munkásnak a kantáros nadrágon túl, s az is, miért nem ismeri fel valaki a saját unokája hangját?

„Dolgozunk a folytatáson. A következő négy rész jövőre várható, melyben többek közt az internetes csalás módszereire hívjuk fel a figyelmet„ – árulta el lapunknak az NBT kommunikációs igazgatója.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.