RETRO RÁDIÓ

Újabb részletek az óbudai drámáról, megszólaltak a tűzoltók

Újabb részletek az óbudai drámáról, megszólaltak a tűzoltók
RIpost
Szerző
RIpost
Létrehozva2019. 10. 07. 15:30

Egy egyéves kisfiúhoz és édesanyjához kellett hétfő délelőtt kivonulniuk a tűzoltóknak.

Hatalmas volt a riadalom délelőtt Óbudán, az egyik Miklós utcai panelben. Egy 1 éves kisfiú becsukta a lakás bejárati ajtaját anyja orra előtt, aki így a lépcsőházban rekedt. A riasztott tűzoltók, akik emelőkosár segítségével jutottak be a lakásba a nyitott ablakon keresztül, pillanatok alatt megoldották a helyzetet.

„Mivel a bejelentés szerint a megadott címen biztonsági ajtó van, csak jelentős károkozással tudtak volna bejutni a kollégáim a 8. emeleti lakásba, így úgy döntöttünk, hogy kívülről a nyitott ablakon oldjuk meg a bejutást” – mondta a Ripost-nak Kolozsi Péter. A Fővárosi Kataszrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője elmondta: ilyen esetben mindig mérlegelnek, hogy minél kisebb károkozással oldják meg a helyzetet. Mivel itt nyitva volt az ablak, anyagi kár egyáltalán nem keletkezett, ugyanis azt nem kellett betörni.

A Ripost munkatársai megtalálták az anyukát, aki láthatóan még a történtek hatása alatt volt, így nem is akart nyilatkozni. A kisfiú sem szenvedett semmilyen sérülést, mosolyogva nézett anyukájára.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.