Létrehozva: 2019.10.27.

Szétválasztott sziámi ikrek: Bemutatjuk a magyar hősöket

Az egész világ szorított, hogy sikerüljön a bangladesi sziámi ikrek, Rabia és Rukia szétválasztó műtétje. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért magyar orvoscsapata több világújdonságnak számító orvosi megoldást is kitalált a siker érdekében. Most már elmondhatjuk: mindkét kislány túlélte a szétválasztást, ami valóságos csoda! De kik azok, akik véghez vitték ezt a csodát?

Minden 2017 novemberében kezdődött, amikor a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány bangladesi missziójában dolgozó dr. Pataki Gergely plasztikai sebészt és csapatát megkeresték a helyi kollégák, valamint Taslima és Rafiqul Islam másfél éves lányaikkal, a fejüknél összenőtt sziámi ikrekkel, Rabiával és Rukiával. Az ikrek szétválasztását mindaddig senki nem vállalta, de az is világos volt, hogy összenőve nem élhetnek sokáig. Pataki Gergely és barátja, az alapítvány másik alapítója, dr. Csókay András idegsebész rendszeresen járt Bangladesbe és Nigériába gyógyítani.

Az alapítványnak addig 6 nagyobb plasztikai és rekonstrukciós sebészeti missziója volt Bangladesben, ennek során alkalmanként két héten át kora reggeltől késő estig műtéteket végeztek, elsősorban fejlődési rendellenességgel élőkön és égési sérülteken segítettek. Volt olyan év, amikor két hét alatt több mint 150 műtétet végeztek el. A két nagyszerű orvos ezek után nem mondhatott nemet a sziámi ikrek szüleinek. Néhány hónapon belül megszervezték a csapatot és kidolgozták, hogyan hajtható végre ez a világon egyedülálló műtét.

 

Csókay András építészmérnökből lett idegsebész

A 63 éves Csókay András eredeti szakmája építőmérnök. Mérnöki tanulmányai és tapasztalatai később hozzájárultak azoknak az új eljárásoknak a kifejlesztéséhez, amiket az idegsebészetben alkalmaz. Közel harminc éve gyógyít, nemzetközileg elismert idegsebész és agykutató, mégis minden munkanapját gyakorlással kezdi a boncteremben. 2013. augusztusa óta a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ idegsebészeti osztályának vezető főorvosa. Az ő nevéhez fűződik az éralagút-technika, ami alkalmas a súlyos traumás agyduzzadás kezelésére, az agyi érvarrás és egy új tumorkezelési technika. Tíz könyvet írt és két interjúkötet készült vele.

Fotó: Sulyok László

Feleségét, Altay Daniellát 16 éves korában ismerte meg, öt gyermekük született. Több interjúban elmondta: 1998. december 12-én, 42 éves korában következett be fordulat az életében. Akkor hallotta meg ima közben azt a belső hangot, ami teljesen megváltoztatta. Három gyermeke ezt követően született. A legkisebb, Marci 2014-ben, a tizedik születésnapján baleset áldozata lett: feltehetően egy epilepsziás roham során beleesett a kerti medencébe és vízbe fulladt. Ez a tragédia csak megerősítette a hitét.

Évek óta gyógyít jótékonysági alapon. Az éves szabadságát megosztja családja és a rászorulók között: a felét szeretteivel, a másik felét a misszióban tölti. Munkásságát Prima Primissima díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével és Semmelweis díjjal ismerték el.

 

Pataki Gergely szépségversenyeken is zsűriz

Dr. Pataki Gergely mindent elért a szakmájában, amiről plasztikai sebészként álmodni lehet: a szakma legnevesebb művelőitől tanulhatott Brazíliában, majd Hollandiában és az Egyesült Államokban is járt hosszabb tanulmányúton. Öt nyelven beszél, a magyaron kívül németül, angolul, hollandul és portugálul. Itthon magánrendelőt nyitott, ahol az általa megálmodott környezetben prémium szolgáltatásokat biztosít, emellett gyermekeken végez helyreállító műtéteket a János kórházban.

Fotó: Sulyok László / Ripost

Évek óta rendszeresen felkérik hazai és nemzetközi szépségversenyek zsűrijébe. A jószolgálat mindig is fontos volt számára: az egyetem elvégzése után a Máltai Szeretetszolgálatnál dolgozott önkéntesként, 2002-ben alapította a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványt, 2010-ben alapította az ázsiai Bangladesben az első magyar alapítású plasztikai sebészeti missziót, ahol azóta főként rászoruló gyermekeken és nőkön segít rendszeresen helyreállító plasztikai sebészeti műtétekkel, de részt vesz az alapítvány afrikai missziójában is.

 

Hudák István Kárpátaljáról származik

A kárpátaljai Hudák István a Honvéd kórházban annak az idegsebészeti osztálynak a főorvosa, amit Csókay András vezet. Egyedülálló szakmai tudásának köszönhetően gyakran hívják operálni külföldre, hogy speciális módszerével agyi ér-rendellenességgel élőkön segítsen. A műtétek során az éren át, az érpályán belülről eltömi a kóros területeket. Ez az úgynevezett endovaszkuláris módszer segített Rabia és Rukia fő agyi szállítóér-szakaszainak szétválasztásában.

Fotó: Sulyok László / Ripost

Csókay Andrásnak imádkozás közben jutott eszébe, hogy kollégája módszerével minden eddiginél alacsonyabbra csökkenthető a szétválasztás kockázata. Felhívta őt, Hudák István pedig elkérte az ikrekről készült MR-felvételt. Majd még aznap visszahívta azzal: „szerintem menni fog.” Ma már tudjuk: ment!

 

Csapody Marcell többször megmentette az ikrek életét

Csapody Marcell a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Intenzív és Aneszteziológiai Osztályának osztályvezető főorvos-helyettese. Csókay Andrással egy pünkösdi csíksomlyói búcsún ismerkedett meg. Saját bevallása szerint nem tudta, mire vállalkozik, amikor a felkérésére elvállalta a bangladesi ikrek aneszteziológiai és intenzív terápiás ellátásának vezetését a végső szétválasztás alatt és az utána következő kulcsfontosságú időszakban.

Fotó: Sulyok László

Szakmai felkészültsége többször is az ikrek biztonságának zálogát jelentette. Rabia és Rukia többször is halálközeli állapotba került a műtét 33 órája alatt, de ezekből rendre sikerült kisegíteni őket. Csapody Marcell az elmúlt hónapokban nagyon jó barátságot között az ikrek édesapjával, Rafiqullal.

Így zajlott az Operation Freedom

2017. november: a szülők és a bangladesi orvosok bemutatják az akkor másfél éves ikreket a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány éppen bangladesi missziót teljesítő, Pataki Gergely vezette magyar orvoscsapatnak.

2018. február: Hudák István elvégzi az első endovaszkuláris műtétet a fő agyi szállítóér-szakaszok szétválasztására.

2018. augusztus: Hudák István elvégzi a második endovaszkuláris műtétet a fő agyi szállítóér-szakaszok szétválasztására.

2019. január: az ikrek Budapestre érkeznek a családjukkal, hogy a végleges koponyaszétválasztó operációhoz szükséges diagnosztikai és előkészítő vizsgálatok megtörténhessenek a speciális plasztikai sebészeti műtéttel. A műtétsorozat ezen szakasza összesen 44 plasztikai sebészeti beavatkozást jelentett.

2019. július: az ikrek visszautaznak családjukkal és az alapítvány vezető orvosaival Bangladesbe.

2019. augusztus 1-2.: a több mint 30 fős – idegsebészekből, plasztikai sebészekből és műtősökből álló – magyar csapat elvégzi a több mint 30 órás komplex végső szétválasztó műtétet.

2019. szeptember: elkezdődik az ikrek rehabilitációja, illetve a másodlagos rekonstrukciós műtétek.

Jelenleg mindkét kislány elhagyhatta az intenzív osztályt, ám még további műtétek várnak rájuk.

 

Eljárások, amiket a sziámi ikrek szétválasztására dolgoztak ki

A Cselekvés Alapítvány csapata több olyan orvosi megoldást is kikísérletezett és használt, amelyek egyedülállóak a világon, és mind az orvostudomány, mind az emberiség sokat profitálhat belőlük.

  • Csókay András ötlete nyomán végezte el Hudák István azt a katéteres eljárást, amellyel szétválasztották az ikrek agyának fő vénáját.
  • Pataki Gergely egyedi expander implantátum-rendszert tervezett, amelyet fél éven át fokozatosan tágított, hogy a majdani végső szétválasztás után keletkező kiterjedt sebet a gyermekek saját szöveteivel lehessen befedni. Oly mértékben sikerült növelni a szövettágító implantátumok térfogatát, ezáltal a gyermekek fején a bőrt, amire sem hazánkban, sem külföldön nem volt még példa.
  • Az orvosok a műtét előtt élethű 3D-s modelleken gyakoroltak be minden mozdulatot, és két próbababán is végigvették a műtét összes mozdulatát.
  • Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

    origo.hu

    Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

    borsonline.hu

    „Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

    hirtv.hu

    Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

    ripost.hu

    Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

    hirtv.hu

    Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

    origo.hu

    Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

    ripost.hu

    Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    "Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

    INSIDER

    Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

    INSIDER

    A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

    INSIDER

    Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk