RETRO RÁDIÓ

Cikázott a horrorkamion, hiába villogtak rá

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 29. 05:10

Sűrű ködben imbolygott az a szerb kamion, ami végül tömegkatasztrófát okozott az M5-ös autópályán.

A Ripost beszélt egy szemtanúval, aki épphogy megúszta: alig 1-2

perccel azután, hogy ő megelőzte, a billegő kamion 7 embert ölt meg…

„Én is az M5-ösön autóztam Budapest felé hajnalban. Egy cikázó

kamionra emlékszem, amire többen is rávillantottak. Láttam, hogy valami nem stimmel, igyekeztem minél hamarabb megelőzni. Szerencsére nagy nehezen sikerült, a többi autós hiába akarta figyelmeztetni a kamionsofőrt. A balesetről aztán a hírekből hallottam, meghűlt bennem a vér, amikor tudatosult bennem: csak egy-két perccel kerültem el azt a katasztrófát, ami aztán 7 ember életét követelte” – mondta lapunknak Kozma Zsolt, aki korábban szintén dolgozott kamionosként.

Fotó: MTI

Elaludhatott a sofőr

- A kamion mozgásából azt valószínűsítem, hogy elbóbiskolhatotta sofőr – tette hozzá Zsolt, akitől azt is megtudtuk: a kamionosok egyfolytában maximum 4,5 órát vezethetnek, utána kötelező 45 perces pihenőt tartani. Kozma Zsolt azt is elmondta: sajnos sok munkáltató azt írja elő, hogy vasárnap este tízkor, esetleg nyolckor is induljon el a sofőr. Hétfő hajnalban ködben, fáradtan vezetni pedig életveszély…

„Jobb esetben ilyenkor ledől délután egy kicsit aludni, majd levezet 9-10 órát, egyszer-kétszer megszakítva a kötelező 45 perces pihenővel. Régebben még mágnessel át lehetett verni a tachográfot, ám manapság ezek is digitálisak, így nagyon nehéz őket manipulálni” – tette hozzá Kozma Zsolt.

Fotó: MTI

Azonnal kiégett a két személyautó

A hétfő hajnali ködben 2 óra 30 perc körül az M5-ösön Budapest felé tartó szerb kamion átszakította a szalagkorlátot, majd áttért a szemközti sávba. Két szintén külföldi rendszámú személyautó is nekiütközött a vontatmányának. A kamion és az autók azonnal lángrakaptak, a személykocsikban ülő 7 embernek nem volt esélye atúlélésre, bennégtek a járművükben. A Ripost információi szerint 2gyermek és 5 felnőtt ült bennük, szintén külföldiek. A szerb kamionsofőr kisebb karcolásokkal megúszta, őt lapzártánk idején még kihallgatta a rendőrség.

Fotó: M1

Ez az elátkozott szakasz az M5-ösön

A hétfő hajnali baleset Balástya közelében, a 147-es kilométernél történt. Ez a szakasz az M5-ösön a külföldi kamionok „halálszakasza”, ez volt a 3. ugyanilyen eset. 2010 januárjában szintén egy kamion tarolt Kistelek és Balástya között. A bolgár kamion borral megpakolva Budapest felé tartott, majd Balástya után 2 kilométerrel ugyanígy átszakította a szalagkorlátot és áttért a szembesávba. Itt maga alá gyűrt egy magyar személyautót, majd fejre fordulva az árokba csúszott. A bolgár kamionsofőr könnyebben, utasa súlyosan sérült, leszakadtak a lábai. A magyar Hyundai sofőrje súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, 43 éves utasa, egy szegedi nő pedig meghalt.

2012 augusztusában szintén az M5-ösön haladt Budapest felé egy ugyancsak külföldi kamion. A román szerelvény Kisteleknél, a 144-es km-nél defektet kapott. A fát szállító teherautó átszakította a szalagkorlátot, a farakomány az autópályára dőlt ki, a kamion pedig az oldalára borult. Csak azért nem történt tömegkatasztrófa, mert szerencsére épp nem jött szembe senki, így nem ütközött össze másik gépkocsival.

Fotó: MTI

Miért nem véd meg a szalagkorlát?

Sokan kérdezik az interneten, hogy megfelelő minőségű volt-e az autópályán a szalagkorlát, hiszen a bolgár kamion úgy ment át rajta a szembesávba, mint kés a vajon. A 17 magyar áldozatot követelő veronai buszkatasztrófa ügyében például a vádlottak padján ülnek az olasz autópályamérnökök.

„Úgy vélem, egyetlen szalagkorlát sem képes megfelelni egy ilyen erőhatással szemben” – mondta lapunknak Kliment Mihály. Az okleveles közlekedésépítő mérnök, okleveles igazságügyi szakértő hozzátette: az M3-as autópályán vannak összefűzött beton elválasztó elemek, ám azok sem képesek megfogni egy 80-100 kilométeres sebességgel haladó kamiont, főleg ha meg van pakolva.

Fotó: M1

Bizonyára vizsgálni fogják, hogy a szalagkorlát a tervezés és azengedélyezés során megfelelt-e az akkori előírásoknak, ahogyazt is, hogy a forgalomba helyezés után történt-e korlátcsere,ha igen, ugyanolyan minőségűt építettek-e be – fogalmazott a szakértő. Kliment Mihály szerint, ha gondos a bíróság, azt is megkérdezik majd az eljárásban, hogy változott-e az átadás óta például a pályaszint magassága.

Kliment Mihály azt mondja: az elmúlt másfél hónapban történt közel 100 halálos áldozatot követelő baleset nagyon sok, ezért jónak tartaná, ha a gyorshajtókat például azonnal kiszűrnék a forgalomból és nemcsak két hét múlva kapnának egy csekket.

A történtekről a police.hu azt írta: a baleset feltehetően műszaki hiba miatt következett be. Az egyik kiégett személyautóban egy négytagú román család utazott, míg a másik jármű utasainak azonosítása még tart.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.