Létrehozva: 2019.09.17.

Megszólalt, a kórházból üzent a horrorbalesetet szenvedett magyar artista

A 20 éves akrobatát, Picard Lilit hétfőn műtötték meg, de előtte még volt ereje elmondani, hogy mire számít.

Előrehozták az operációt, hétfőn műtötték a boszniai cirkuszi előadás közben lezuhant Picard Lili csigolyáját. Lili múlt csütörtökön zuhant le 6–8 méter magasról egy lengőtrapéz-mutatvány közben, egyik csigolyája eltört.

Azonnal összefogott az artista társadalom érte, hazahozatták, az orvosok közölték vele, hogy egy csigolyarögzítő műtét vár rá. Bár úgy volt, hogy Lilit jövőhéten műtik, az operációt végül tegnap délutánra hozták előre. A Borsnak telefonon sikerült beszélnie a 20 éves lánnyal a beavatkozás előtt. Lili érezhető izgalommal a hangjában beszélt, de az elszántsága elnyomja a természetes félelmet. Tudja, hogy az operáció sikerén az egész karrierje állhat. Nagyon örül, hogy ennyien szorítanak neki.

„Meghatott, hogy ennyien aggódnak értem, az artisták is mellettem állnak, nagyon jól esik. Így legalább hamarabb túl leszek rajta. Nagyon bízom a visszatérésben, mindent megteszek érte, hogy újra láthassanak a porondon” – mondta a kórházi ágyáról Lili, aki örült annak, hogy előre hozták a műtétet.

„A cirkuszművészet egy olyan hivatás, aminél benne van a »pakliban« a baleset, emberek vagyunk, hibázhatunk” – mondta határozottan Graeser József, a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetője, aki régebben maga is akrobata volt. Aktív éveiben neki is eltört a lába, és akadt olyan kollégája is, aki a hármas szaltónál hibázott, nem tudtak segíteni neki az érkezésnél, és eltört a csigolyája, amitől élete végéig tolószékbe kényszerült.

„A balesetek túlnyomó többsége saját hibából történik. Nagyon kicsi százalékban fordul elő technikai probléma, például, hogy eltörik valamilyen alkatrész. A levegőszámokban valami pici figyelmetlenség lehet az ok. Előfordulhat, hogy az időjárás- változástól bepárásodik és csúszik a trapéz, de az is lehet, hogy valaki feláll a nézőtéren, amit az artista a szeme sarkából lát, és ez egy pillanatra elvonja a figyelmét. Ez egy veszélyes hivatás, és aki ezt vállalja, az ezzel tisztában van” – mondta a szakember, aki szerint nem meglepő, hogy a legtöbb baleset a levegőszámokat végrehajtó artistákkal és az akrobatákkal történik.

A lélekgyógyász szerint a család, a barátok és a cirkuszosok támogatására Lilinek most nagy szüksége van.

„Egy akrobata vagy sportoló számára ez a veszteségélmény nagyon megterhelő. Mikor szembesül vele, hogy megváltozott az élete, beindítja a gyászreakciót. Neki ezen a folyamaton keresztül kell jutni, meg kell küzdenie vele. A család, a barátok és a szakmai kör nagymértékben elősegíti, hogy feldolgozza az illető a traumát. Hogy ez mennyi idő, nem tudjuk, ez egy folyamat, amit nem kell és nem szabad gyorsítani” – magyarázta Makai Gábor pszichológus.

A támogatásból biztos nem szenved hiányt majd Lili, hiszen több generációra visszamenő artistacsaládja támogatja őt, ahogyan a kollégái is, akik sorban állnak azért, hogy vért adhassanak Lilinek.

„Az unokám nagyon kemény lány. Ha valakinek, neki sikerülni fog ezt is átvészelni, megcsinálja” – mondta korábban a lány nagypapája, a szintén artista Picard Endre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár